Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Start Plusz: annak is lehetetlen kiváltani, aki jogosult

Magyarországon eddig mintegy 15600-an váltották ki az úgynevezett Start Plusz kártyát, amelynek tulajdonosa után járulékkedvezményre jogosultak a munkáltatók. A tapasztalatok alapján azonban a kártya kiváltása nehézkes, a rendelet pedig sok kismama számára nem egyértelmű.

Nem jogosult a Start Plusz kártyára az a kismama, aki munkaviszonyban volt, amikor gyereket vállalt, és szülés után is ugyanoda megy vissza dolgozni. Ez esetben ugyanis nem számít álláskereső kisgyermekesnek, és a Start Plusz kártyával az állam kizárólag a regisztrált munkanélküliek és az állással nem rendelkező kismamák elhelyezkedését akarja segíteni.

A munkáltató különböző járulékkedvezményeket kaphat, ha munkanélküli kismamát vagy tartós munkanélkülit foglalkoztat.

"Ez a program a munkaerő piaci szempontból hátrányos helyzetűeket hivatott segíteni, elsősorban azokat, akik a szülést vagy a gyermeknevelést követően olyan helyzetben vannak, hogy nincs hová visszamenniük. Az olyan kismamák pedig, akik rendelkeznek munkaviszonnyal, nem esnek bele ebbe a hátrányos helyzetű célcsoportba" - hangsúlyozta Fodróczi Kármen, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkatársa, a Start Plusz kártya menedzsere.

Az a kismama azonban, aki gyeden van, tehát nem munkanélküliként vállalt gyereket, ám új munkahelyet szeretne, miután gyermeke az 1 éves kort elérte, elvben jogosult a kártyára. A gyakorlat ugyanis mást mutat, mondta az InfoRádió egyik érintett hallgatója.

"Először is le kellett mondani a gyedet, és megigényelni a gyest - erre azonban legalább egy 2-3 hónapot kell várni. Kaptunk egy nyomtatványt, miszerint az igénylésünket a gyesre benyújtottuk. Ezután átmentünk az APEH-hoz, ahol szerettük volna megigényelni a Start Plusz kártyát, de hosszas sorban állás után közölték: még egy igazolás szükséges az Államkincstártól."

Az Államkincstár a gyes folyósításáról szóló igazolást nem tudta kiállítani, hiszen a határozathozatalig három hónap is eltelhet. Ezért újra vissza kellett mennie a kismamának az APEH-hoz, ahol tájékoztatták őt, hogy nem fogja megkapni a Start Plusz kártyát a szükséges igazolás nélkül.

Oda-vissza küldözgetik a kismamákat

Az APEH fiókirodájából újra visszaküldték a kismamát az Államkincstárhoz, hogy szerezzen be papírt arról, hogy folyósítanak számára gyest. Az oda-vissza küldözgetés azonban eredménytelen maradt.

A Start Plusz kártyát tehát annak is nehézkes, gyakran lehetetlen kiváltani, aki a rendelet szerint arra jogosult. Ám sokan azt is sérelmezik, hogy a kártyával járó járulékkedvezmény csak az álláskereső kismamákra vonatkozik, pedig a kisgyermek sokszor eleve vörös posztó a főnökök szemében a terhelést és túlórát szívesebben vállaló, gyermektelen munkaerőhöz képest.

Az esélyegyenlőséget tehát éppen az jelentené, ha a kártyakedvezményt minden kismamára kiterjesztenék, ösztönözve ezzel a munkáltatókat.

Arra a kérdésre azonban, hogy mi az oka a gyes negyed évig is elhúzódó ügyintézésének, a Magyar Államkincstár az InfoRádió többszöri megkeresésére sem adott választ.

Karsai Ákos, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sajtóreferense az InfoRádiónak elmondta: az a kismama, akinek a Start Kártya igénylését végül elutasítja az APEH, ráadásul a Magyar Államkincstár miatt hónapokig semmilyen jövedelmet - gyedet már nem, gyest még nem - kap a gyermeke után, annyit tudnak tanácsolni, hogy igényleje újra a Start Plusz kártya miatt lemondott gyedet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×