Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kordonok, fokozott ellenőrzés október 23-án

Forgalomkorlátozásra és fokozott ellenőrzésre kell számítani az október 23-i rendezvények miatt már szerdától. A budapesti rendőr-főkapitány rendészeti helyettese az InfoRádiónak elmondta: kordonnal zárják körbe azokat a rendezvényeket, amelyeket kiemelt kockázatúnak minősítettek. Bozsó Zoltán hozzátette: kaptak olyan jelzéseket, amelyek arra utalnak, hogy egyes rendezvények békés jellegét szeretnék megzavarni, ezért fokozott ellenőrzésekre kell számítani.

Eddig közel száz bejelentés érkezett a fővárosban lévő helyszínekre október 22-23-ra - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitány rendészeti helyettese, Bozsó Zoltán. Hozzátette, ebből tizenötöt minősítettek kiemelt kockázatúnak.

Ezeken fokozottabb lesz a rendőri jelenlét, a helyszíneket kordonnal kerítik körbe, és biztonsági beléptetési rendszert alkalmaznak majd. Az összes rendezvényt biztosítja a rendőrség, és nem csak a kiemelt kockázatúakat, hanem további rendezvényeket is kordonnal fognak védeni - azokat, amelyeknél szükséges, hogy behatárolt területen tartsák meg ezeket.

Kiemelt kockázatúak az állami rendezvények és azok, amelyeket olyan szervezetek tartanak, amelyek megmozdulásai korábban erőszakba torkolltak, problémát okoztak a rendőrségnek - mutatott rá Bozsó Zoltán.

Figyelmeztetett, hogy azokkal a személyekkel szemben, akik jogsértést követnek el, azonnal eljárnak, kiemelik őket a tömegből.

A rendőrség információi szerint vannak, akik mások rendezvényeinek a megzavarására készülnek, illetve jogsértő cselekedeteket szeretnének végrehajtani rendezvényeik végeztével.

Aki a lezárt területeken lakik, azt ellenőrzés, igazoltatás után engedik be.

A fokozott ellenőrzés 22-én nulla órától 25-én éjfélig fog tartani.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×