Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Miért nem elegendőek a meglévő kormányzati mechanizmusok?

A közjogi méltóságok egy része még nem döntött arról, részt vesz-e a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcson.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője azt mondta: az eddigi ismeretek birtokában se igennel, se nemmel nem lehet válaszolni a miniszterelnök meghívására. A tényleges válasz kialakításához tudni kell, hogy mi lesz a célja ennek a felvetésnek, hogyan készítik elő a csúcsot, és miért nem elegendőek a meglévő kormányzati mechanizmusok a problémák megoldásához - tette hozzá.

Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke úgy fogalmazott: a gazdasági-társadalmi csúcs pontos napirendje ismeretében, a meghívó kézhezvétele után lehet csak érdemben nyilatkozni a miniszterelnök kezdeményezéséről.

Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke azt közölte: részt vesz a tanácskozáson, mert minden olyan kezdeményezést támogat, amely a megoldás irányába mutat és elősegíti a nemzeti közmegegyezést. "Az elmúlt években is mindig a konszenzus politikáját képviseltem" - tette hozzá a házelnök.

Gyurcsány Ferenc vasárnap a parlamentben jelentette be, hogy a nemzeti csúcsra meghívást kap az öt közjogi méltóság, és a rendszerváltás utáni időszak valamennyi volt köztársasági elnöke, miniszterelnöke, házelnöke. Rajtuk kívül a kormányfő - mint mondta - szívesen látná a grémiumban a parlamenti pártok jelenlegi elnökeit, frakcióvezetőit és európai parlamenti delegációvezetőit.

A meghívottak között vannak még a Magyar Nemzeti Bank rendszerváltozás utáni és jelenlegi elnökei, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei, valamint az MTA rendszerváltás utáni és jelenlegi elnökei, az önkormányzati szövetségek vezetői, valamint az OÉT munkáltatói és munkavállalói szervezetei.

A miniszterelnök elmondta azt is: egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotását várja az általa javasolt nemzeti csúcsértekezlettől. Gyurcsány Ferenc közölte: szeretné, ha a fórum egyebek mellett javaslatot tenne az euró magyarországi bevezetésének dátumára, egy középtávú bérmegállapodásra, a nyugdíjrendszer átalakításának középtávú lépéseire és a szociális rendszer megújítására.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×