Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Tizenkét pontos csomagot javasol a kormány - a nap legfontosabb hírei

A kormányfő és a jegybankelnök 12 pontos intézkedéscsomagot javasolt az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a frakcióvezetőkkel folytatott egyeztetésén azt mondta, hogy az idei hiánycélt négyről 3,4, a jövő évi költségvetésben tervezettet pedig 3,2 százalékról 2,9-re csökkentenék.

A kormányfő hozzátette: a betétesek korlátlan állami garanciát kapnának, a kormány elhalasztaná az adócsökkentési programot és felfüggesztené az Új tulajdonosi programot. Gyurcsány Ferenc közölte: új becslés készülne a gazdasági növekedés mértékről. Konkrét számot nem mondott, úgy fogalmazott: óvatosabban terveznék meg a növekedés ütemét, amely az elemzők által ma megjósolt mértékhez igazodna. A miniszterelnök az ellenzéki pártoknak azt javasolta: kétharmados többséggel fogadják el a közpénzügyi csomagot, amelybe beleépítik az SZDSZ költségvetési plafonra vonatkozó indítványát továbbá azt, hogy a költségvetési tanácsra vonatkozó törvény vonatkozzon az állami alrendszerekre, illetve az önkormányzatokra is. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta: a hiánycsökkentésnek meg kell előznie az adócsökkentést.

A Fidesz ellenzi az adócsökkentés elhalasztását

A Fidesz nem támogatja az adócsökkentés elhalasztását, a KDNP pedig nem ért egyet a bérbefagyasztással - derült ki a két párt parlamenti frakcióvezetőjének nyilatkozatából. Navracsics Tibor a kormányfő és a jegybankelnök kezdeményezte egyeztetés után azt mondta: a szakértők szerint a pénzpiaci válság akkor csaphat át reálgazdasági válságba, ha a gazdaság nem kap sürgősen pénzt. A Fidesz frakcióvezetője szerint a gazdaság úgy tud a legkönnyebben pénzhez jutni, ha eleve ott marad a pénz, azaz adócsökkentésre van szükség. Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerint bérbefagyasztásra készül a kormány, vagyis a bérből és fizetésből élő emberekkel akarja megfizettetni a terheit mindannak, ami történik. Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője azt mondta: pártja nem adná fel az adócsökkentési terveket. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a csomag forrásoldalát hiányolta.

Zuhantak a külföldi tőzsdék

Tovább tart a pénzügyi világválság. Az amerikai indexek ismét zuhantak, az európai és régiós részvényindexek rég nem látott mértékű esést produkáltak. Európában a főbb részvényindexek több éve nem látott szintekre estek. Az amerikai részvénypiacok délutáni nyitása kismértékben segített oldani a feszültséget, de a Dow Jones újra a negatív tartományban tartózkodik. A régióban teljesen hasonló folyamatok voltak megfigyelhetők, a zuhanás itt is tetemes mértékű.

Zárásra konszolidálódott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a zárásra konszolidálódott. A BUX nyitáskor 5,3 százalékos csökkenéssel indult; a kereskedési nap folyamán a vezető részvények 10-15 százalékos mínuszban voltak. Nyitás után a MOL, az OTP, a Magyar Telekom és több kisebb értékpapír kereskedését is szüneteltették, miután több mint 10 százalékkal csökkent árfolyamuk. A MOL papírok végül 8 százalékos eséssel zártak, az OTP-részvények 6,6 százalékos gyengülés után 3600 forinton fejezték be a napot. A forint/euró árfolyam délelőtt a 272-es szintig gyengült, most 259 forintért adnak egy eurót.

Veres: stabil a magyar bankrendszer

A pénzügyminiszter reggel azt mondta: a magyar bankrendszer stabil, tőkeerős, de nem tudja függetleníteni magát a pénzpiaci helyzettől. Veres János hozzátette: az állampapírpiaci folyamatok javítása érdekében módosítják a nyugdíjpénztárak befizetési szabályát, így hétfőtől feloldják a 40 százalékos részvénytartási hányadra vonatkozó előírást. Ennek alapján a nyugdíjpénztárak korlátlan arányban tarthatják pénzüket állampapírokban.

Az INA részvényeinek 22,15 százaléka a MOL-é

Az INA részvényeinek 22,15 százalékát szerezte meg a MOL - közölte a nyilvános ajánlattételi időszak lejártával a hivatalos adatokat a horvát központi elszámolóház. A tájékoztatás szerint a részvények árának kifizetését 1 hét múlva kezdik meg.

Hétfőn megszűnik az MDF-frakció

Várhatóan hétfőn megszűnik a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, miután Vas János kilépett a frakcióból és a független képviselők közül egyelőre senki sem csatlakozna a párthoz. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a házszabály szerint legkésőbb 3 napon belül kell megállapítani a frakció megszűnését, mivel a képviselőcsoport létszáma 10 fő alá csökkent.

Az államfő a hátrányos helyzetű gyerekekért

A köztársasági elnök szerint jelenleg hiányoznak az oktatásban a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekek gyorsabb felzárkóztatását elősegítő háttérintézmények. Sólyom László Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakmai konferenciáján úgy fogalmazott: a hagyományos családmodell válsága nyomán lassan a csonka család válik elterjedtebbé; ez pedig szükségessé teszi az iskola és a család viszonyának tisztázását.

Takarmány nélkül maradnak a pulykák

Jövő csütörtöktől takarmány nélkül maradnak a Zalabaromfi megrendelésére nevelt pulykák. Dodonka József, a termelői konzorcium vezetője elmondta: a takarmánykeverők azért nem hiteleznek több takarmányt, mert nem látják biztosítottnak a befektetésük megtérülését. Emlékeztetett arra: szeptember 10-e óta nem volt vágás a Zalabaromfi Zrt.-nél, a telepeken jelenleg 40-50 termelő 355 ezer pulykát tart, aminek az értéke vágóérett korban másfél milliárd forint.

Visszaszállítják a szemetet Németországba

Megkezdődött a Németországból illegálisan behozott hulladék visszaszállítása Kunbajáról. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a mintegy 500 tonna szemetet a bajor fél költségén 25 kamion viszi Coburgba.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×