Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Horn: Az MSZP kilépett a megállapodásból

A költségvetési javaslat átdolgozása egybecseng az SZDSZ javaslatával, és a mostani helyzetben nagyobb esély van a költségvetési plafont bevezető törvény elfogadására is - jelentette ki a liberális párt ügyvivője az InfoRádióban.

Azzal összefüggésben, hogy a pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén bejelentette a költségvetési javaslat átdolgozását, Horn Gábor kijelentette: ez egybecseng a liberális párt álláspontjával, ő maga is kérte, hogy kezdjék új alapokon a büdzsé tárgyalását.

Az SZDSZ ügyvivője szerint jövőre legfeljebb 1-1,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés, az infláció pedig magasabb lesz a tervezettnél, ami indokolttá teszi az adó- és a költségvetési törvények újragondolását.

Az utóbbi hetek nemzetközi pénzügyi eseményeinek tükrében még inkább aktuális az a javaslatunk, amely a költségvetési plafon kapcsán 320 milliárd forintos kiadáscsökkentést irányoz elő. Ez lehetővé tenné, hogy nagyobb biztonsággal nézzünk 2009 elébe, ami mindenképpen egy borzasztóan nehéz év lesz - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a rossz helyzet kikényszerítheti a költségvetési plafon elfogadását.

Horn Gábor ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az MSZP kilépett abból a megállapodásból, amely a törvényjavaslat különleges eljárás keretében történő elfogadását tette volna lehetővé, hogy még az adótörvények előtt el lehessen fogadni a költségvetési plafont bevezető jogszabályt.

Hanganyag: Zsámboki Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×