Infostart.hu
eur:
361.96
usd:
316.16
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Nem találtak, de lehet az országban melaminnal szennyezett élelmiszer

Magyarországon eddig nem találtak melaminnal mérgezett kínai tejpormaradványokat a csokoládékban és a kekszekben, de a lehetőség megvan, hogy Európába is kerülhetett ezekből a termékekből - közölte a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója.

Szeitzné Szabó Mária az InfoRádióban elmondta: a melamin hatása dózis és testsúlyfüggő is, ezért elsősorban a gyermekek lehetnek veszélyeztetettek, valamint azok, akik jelentős mennyiségben fogyasztanának szennyezett élelmiszert.

A szakember hangsúlyozta: annak is fennáll a veszélye, hogy illegálisan Magyarországra kerülő tejes termékekben előfordulhat melamin, ezért a kínai közösséget és az egészségügyi hálózatot is értesítették.

A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója emlékeztetett: az Európai Unió tiltja a kínai tejpor és csecsemőtápszer behozatalát, ezért nem kerülhetett a közösség piacaira, így Magyarországra sem a melaminnal szennyezett termékekből.

Kínában már mintegy 13 ezer gyerek került kórházba mérgezett tejtermékek fogyasztása miatt. A pekingi egészségügyi minisztérium közleménye szerint a mérgezett tejpor eddig 4 csecsemő halálát okozta.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×