Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szabadság és demokrácia intézet Tom Lantos emlékére

Emléktábla állítással és konferenciával tisztelgett a Magyar Köztársaság kormánya Tom Lantos életműve előtt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy a magyar származású demokrata képviselő emlékére kezdeményezi a Lantos Nemzetközi Szabadság és Demokrácia Intézetet létrehozását.

A miniszterelnök a konferencián azt mondta: Tom Lantos szellemi és politikai örökségét csak akkor őrizhetjük meg a következő generációknak, ha az egykori politikus számára fontos ügyeket maradandóvá tesszük.

Gyurcsány Ferenc ezért bejelentette, hogy kezdeményezi egy emberi jogi és biztonsági kérdésekkel foglakozó intézmény, a Tom Lantos Nemzetközi Intézetet a szabadságért és a demokráciáért.

A kormányfő kiemelte: Tom Lantos azért küzdött, hogy mindaz, amiben hitt - a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok - meghatározóak legyenek a nemzetközi politikában, azért, hogy Európa újra egységes, Magyarország pedig a demokratikus közösség tagja legyen. Azzá vált - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A konferencián a miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarország főként energetikai téren nem függetlenítheti magát Oroszországtól. Gyurcsány Ferenc hozzátette: az elmúlt hónapok konfliktusai megmutatták, hogy ez nem is csak energiakérdés.

A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy mielőbb befejeződjön az integráció a Balkán irányába, az Európai Uniónak legyen jövőképe arról, hogyan folytatja a további bővítést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×