Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bizottsági támogatás az ombudsman-jelöltnek

A parlament emberi jogi bizottsága után az alkotmányügyi bizottság is egyhangúlag támogatta Jóri András kinevezését az adatvédelmi biztosi posztra. Az ombudsman-jelölt törvényt is módosítana, hogy ne csak bejelentésre vizsgálódhasson.

Egyelőre úgy tűnik, megvan a kétharmados támogatása az államfő negyedik adatvédelmi biztos-jelöltjének. Tavaly december óta Sólyom László három kiszemeltjét összesen négyszer szavazta le az Országgyűlés ilyen-olyan okból, Jóri Andrást azonban az emberi jogi bizottság után a parlament alkotmányügyi bizottsága is egyhangúlag támogatta.

Az ombudsman-jelölt az országgyűlési meghallgatásán emlékeztetett, hogy az adatvédelmi biztos ma csak bejelentésre vizsgálódhat. Jóri András azt mondta, változtatna ezen, annál is inkább, mivel neki is joga van törvénymódosítást kezdeményezni

Jóri András szerint az ombudsmannak bírságolási jogkört is adni kell, így az adatvédelmi biztos jobban differenciálhatna, emellett a jelölt a közigazgatási modell egyes elemeivel is bővítené az ombudsmani jogokat.

Emlékeztetett arra, hogy a biztosnak jelenleg is jogában áll adatbázisokat zárolni, vagy megsemmisíteni. Jóri András szerint meg lehetne különböztetni védettebb, és kevésbé védett személyes adatokat. Előbbibe tartozna az ujjlenyomat, az egészségi állapot, a vallás, vagy a szexuális beállítottság, utóbbiba pedig például a rendszám, vagy az internetes IP cím.

Az Országgyűlés elnökének közlése szerint a parlament a 27-i ülésén választ adatvédelmi biztost.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×