Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fidesz: Friss kormányzásra van szükség

A Fidesz szerint a kis- és közepes vállalkozások működését, valamint a családok megélhetését is veszélyezteti a kormány jövő évi adótörvény-javaslata.

Tállai András, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az InfoRádióban úgy fogalmazott: a kormány nemcsak a terhek csökkentésére, de adóemelésekre is készül a tervezet alapján. Hangsúlyozta: a kabinet célja a költségvetési egyensúly elérése.

Tállai András a munkavállalókra hátrányos javaslatnak tartja a többi között az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését a természetbeni juttatásokra, mert így a cégek várhatóan kevesebb üdülési csekket, vagy az étkezési utalványt biztosítanak majd. Hozzátette: a tervezet elfogadásához szükséges törvénymódosítások többségét szerinte nem szavazza meg az Országgyűlés.

A képviselőtársával együtt sajtótájékoztatót tartó Mádi László úgy fogalmazott: ez a koncepciótlan csomag egy bizonytalan kormány bizonytalan kísérlete arra, hogy megőrizze hatalmát, az országnak viszont friss és hiteles kormányzásra, ennek érdekében pedig előre hozott választásokra van szüksége.

A kormányszóvivő alaptalannak nevezte a Fidesz állításait. Daróczi Dávid azt mondta: jövőre emelkednek a reálbérek és gyorsul a gazdasági növekedés üteme.

A Pénzügyminisztérium pénteken ismertetett javaslatai alapján összességében 145 milliárd forinttal csökken majd az adóterhelés jövőre. Az elképzelések szerint megszűnik a különadó és 16-ról 18 százalékra emelkedik a társasági adó alapja.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×