Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Tíz érv Dávid Ibolya miniszterelnöki ambíciója mellett

Dávid Ibolya másfél évvel ezelőtt hosszú interjút adott a távirati irodának, amelyben esetleges miniszterelnöki jelöléséről, az MDF majdani kormányzati szerepéről és pártja 10 százalék felettire tervezett választási eredményéről beszélt. Az MDF elnöke tíz olyan tényezőt említett meg, amely pártját és őt magát további sikerekre vezeti. Érdekes, hogy az első indok az MDF egysége és belső békéje volt, amelyet a mostani botrány máris alaposan megtépázott.

Az MDF kormányzati szerepre készül 2010-ben, annak ellenére, hogy sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel nem lépne koalícióra - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a párt tisztújító országos gyűlése előtt az MTI-nek. Az interjú egy nappal azelőtt készült, hogy 2007. március 11-én az MDF kongresszusa ötödször választotta meg a politikust pártelnöknek.

A távirati iroda kérdésére válaszolva Dávid Ibolya elmondta: aki pártelnökként vezetői szerepet vállal, nem mondhat nemet arra a kérdésre, hogy elfogadná-e a miniszterelnöki jelölést."Egy tíz százalék fölött megerősödött MDF eldöntheti a kormányzást, eldöntheti a kormányzás programbéli és tartalombéli kérdéseit is. (...) Mi most híveket keresünk a programunk megerősítéséhez, és nem tudni, mi lesz egy-két év múlva a jobboldalon és mi lesz a baloldalon" - nyilatkozta tavaly márciusban a politikus. Az MDF elnöke hangsúlyozta: célja, hogy pártja 2009-re legalább tíz százalékos stabil támogatottságot érjen el, és legalább két-három képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe.

Dávid Ibolya az interjúban tíz fontos tényezőt emel ki, amelyek szerinte az MDF-et a 10 százalék fölötti választási sikerhez vezetheti.

1. MDF: a béke és nyugodtság ereje

A Magyar Demokrata Fórumban - a korábbi évekkel ellentétben - ma soha nem látott egység és béke van, a párt a legdemokratikusabb felépített politikai tényező Magyarországon - hangsúlyozta Dávid Ibolya.

2. Szemben Orbán Viktorral

Az, hogy 2006-ban nyíltan szembeszállt Orbán Viktor populista politikájával, "komoly kötőerő volt" az MDF-en belül - mondta az MDF elnöke, kiemelve: Orbán Viktort nem kívánják hatalomba segíteni.

3. Szemben Gyurcsány Ferenccel

Az MDF elnöke rögtön leszögezte azt is: Gyurcsány Ferencet sem kívánják hatalomba segíteni.

4. A Fidesz hibái

Dávid Ibolya szerint a Fidesz évek óta populista, a kapitalizmussal szembehelyezkedő és külföldellenes politikát folytat, így nem tud vele párbeszédet folytatni a szerinte valódi konzervatív értékrendet valló MDF. "Az árpádsávos zászló nem járható út" - szögezte le Dávid Ibolya, hangsúlyozva, hogy nem ért egyet a 2006. őszihez hasonló anarchista utcai hangulatkeltéssel. Hozzátette: most nem tudni, mennyire lesz anarchista csoportosulás a Fidesz.

5. Az MSZP hibái

"A Che Guevara-kultusz, sem járható út" - jelentette ki Dávid Ibolya, hangsúlyozva, hogy nem ért egyet Gyurcsány Ferenc koncepciótlan politikájával.6. Az MDF értékei

Dávid Ibolya úgy vélte, az MDF fő értékei a szavahihetőség, a párbeszédre való képesség és olyan alternatív program felmutatása, amely eltér a kormánykoalíció koncepciótlanságától. Ebben a programban szerepel egyebek mellett a költségvetési helyzet javítása, az adóreform és privatizáció ügye - tette hozzá. Az MDF elnöke kiemelte: ő reformpárti, a kormány által elindított átalakításokkal kapcsolatban azonban hiányolja a hatástanulmányokat és az elemzéseket. Szerinte nincs alternatíva felvázolva, nincs átláthatóság, a folyamatok ötletszerűen indulnak el.

7. Dávid Ibolya korábbi sikerei

A pártelnök szerint a legkeményebb és a legeredményesebb elnöki mandátumán van túl: egy olvasztótégely-politikával szemben kellett megtartania a párt arculatát és tagságát, miközben az MDF az európai és a magyar parlamentben is képviseletet nyert.

8. Előrehozott választás kizárva

Az ellenzéki pártelnök szerint nem lesznek előrehozott választások Magyarországon a következő években, ennek ugyanis nincs realitása.

9. Elhúzódó pangás lesz

A négy-öt évig elhúzódó válságmenedzselés pangást jelent majd az ország számára, éppen ezért csökkenteni kellene ezt az időtávot - nyilatkozta tavaly márciusban a politikus.

10. Ha nincs pangás, lesz elszegényedés

Ha mégis lesz reform, akkor is elszegényedik az ország. A reform terheit nem a középosztályra kellene hárítani, mert ha ez a réteg lecsúszik, akkor az egész ország elszegényedik - mutatott rá 2007-ben Dávid Ibolya.

Szerző: Kovács András István

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×