Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.35
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Orbán Viktor feloszlatná a parlamentet - a nap legfontosabb hírei

A Fidesz elnöke szerint a parlament feloszlatása lenne a legjobb kiút az ország jelenlegi helyzetéből. Az Index beszámolója szerint Orbán Viktor a legnagyobb ellenzéki párt elnökségi ülése után azt mondta: tárgyaltak erről a lehetőségről, de végleges véleményt a Fidesz-frakció hétfői évadnyitó ülésén nyilvánítanak az ügyben.

Az MSZP frakcióvezetője szerint Orbán Viktor nyilatkozata világosabbá tette az SZDSZ előtt álló választási lehetőséget. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: a liberálisok vagy Orbán Viktor forgatókönyvére, az előre hozott választásokra voksolnak, vagy a szocialistákkal való értelmes programegyeztetésre.

Az SZDSZ csak szakértői kormányról tárgyal

Elvesztegetett időnek tartják a szabad demokraták, hogy egy új programról tárgyaljanak az MSZP-vel - közölte az SZDSZ ügyvivője. John Emese megerősítette: pártja csupán a szakértői kormány felállításáról kíván tárgyalni a szocialistákkal. A liberális politikus szerint sem a koalíciós megállapodásban megfogalmazottak, sem annak módosításai nem teljesültek; Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "Megegyezés" című programja pedig még ezekhez képest is visszalépést jelent, mert nem tartalmazza az SZDSZ programelemeit. A találkozót múlt héten kezdeményezte Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, aki arról szeretne tárgyalni, hogyan tudják a mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot.

Újra helyén a MÁV Cargo vezérigazgatója

Visszahelyezte a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgatói posztjára a hűtlen kezeléssel gyanúsított Kovács Imrét a társaság közgyűlése, amelyet Heinczinger István a MÁV vezérigazgatója hívott össze. A határozatban azzal indokolták a döntést, hogy a hatóságok nem helyezték előzetes letartóztatásba Kovács Imrét, és a vagoneladások ügyében lefolytatott korábbi minisztériumi és a MÁV-on belüli vizsgálatok sem találtak bűncselekményre utaló nyomot. Kovács Imre az újbóli vezérigazgatói kinevezést nem fogadta el.

Hamarosan lezárul a vízummentességi tárgyalás az Egyesült Államokkal

Egy-két napon belül lezárulhatnak a tárgyalások az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodásról Magyarország és az Egyesült Államok között - közölte a külügyi államtitkár. Horváthné Fekszi Márta elmondta: már csak a bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezség aláírása van hátra. A külügyi államtitkár szerint elképzelhető, hogy a jövő héten ötpárti egyeztetés lesz az egyezményről.

A gyermekek 18,7 százaléka él szegénységben

Magyarországon jelenleg a gyermekek 18,7 százaléka él szegénységben, a családoknak pedig 13 százaléka nélkülöz - hangsúlyozta a szociális tárca államtitkára egy budapesti szakmai tanácskozáson. Kovárik Erzsébet azt mondta: végre kell hajtani azt a tavaly elfogadott stratégiát, amelynek lényege a gyermekszegénység csökkentése.

Egészségügyi megállapodás Franciaországgal

Két évre szóló egészségügyi megállapodást kötött Franciaország és Magyarország. Székely Tamás egészségügyi miniszter közölte: szoros együttműködésre törekszik a két állam egyebek mellett a kórháztervezés és -építés területén, a pénzügyi fenntarthatóság vizsgálatában valamint a sürgősségi ellátások megszervezésében.
Magyar céggel bővült a Siemens csoport

Magyar céggel bővült a Siemens csoport. A hallókészülékek forgalmazásával, javításával és gyártásával foglalkozó, piacvezető, magyar Audiorex Kft. megvásárlásakor a német óriáscég a vételárat nem közölte. A közlemény szerint a Siemens világszinten igyekszik előre törni az egészségügyben.

Érvényes a MÁV Cargo-szerződés

Jogilag érvényesnek tekinti a MÁV Cargo megvételére kötött szerződést a Rail Cargo Austria. Az Osztrák Szövetségi Vasút leányvállalata azután juttatta el erről szóló nyilatkozatát az MTI bécsi irodájához, hogy a Magyar Nemzet azt írta: az ausztriai vállalat vissza akar lépni a MÁV teherszállítási üzletágának megvételére az év elején kötött, több mint százmilliárd forintos szerződéstől.

Elkészült az UTP-terv

Személyenként legfeljebb 250 ezer forint értékű részvény jegyezhető kedvezményekkel az Új Tulajdonosi Program keretében - olvasható a kedden közzétett kormányhatározatban. Az összeghatár - jegyzési árfolyamon számolva - az összes kibocsátásra együttesen vonatkozik. A határozat a kedvezményeket nem tartalmazza.

Tízmilliárd forint panelfelújításra

Az idén 10 milliárd forint van a költségvetésben a panelfelújítások folytatására, további 1,5 milliárd pedig az ökoprogramra és a kémények rekonstrukciójára - mondta az önkormányzati miniszter. Gyenesei István Szegeden hangsúlyozta: egyetlen olyan igény sincsen, amelyre ne lenne meg a fedezet.

Márványtábla a vízilabdázóknak

Márványtábla őrzi mától a Pekingben olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak nevét a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda csarnokának falán. Szintén márványtáblát kaptak az olimpiai játékokon győztes magyar vízilabda-válogatottak szövetségi kapitányai is, Komjádi Bélától Kemény Dénesig.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×