Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kánikula kommandó: 2,24 milliárd forint bírság

A Kánikula kommandó fogyasztóvédelmi program keretében több mint 53 ezer ellenőrzést végeztek a hatóságok szakemberei, mintegy 16 ezer esetben összesen 2,24 milliárd forint bírságot szabtak ki - mondta Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón.

A június 30. és augusztus 25. közötti összehangolt ellenőrzések során a pénzbírságon kívül a hatóságok átmeneti időre 384 üzletet bezártak, mintegy 1.500 esetben felfüggesztő határozatot hoztak. További 702 esetben eltiltással, 351 esetben kötelezéssel szüntették meg a szabálytalanságot.

Kondorosi Ferenc elmondta: az akció során 33 millió forintos értékben foglaltak le ruhát, cipőt, adathordozót, gépjárművet, jövedéki terméket. Kifogást emeltek 180 tonna élelmiszer árusításával kapcsolatban, ezek egy részét kivonták a forgalomból.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a jövőben az autóalkatrész-kereskedelem, az autóbontók, a színesfém-kereskedelem ellenőrzésére fektetnek hangsúlyt.

Szikora János, az APEH elnöke kiemelte, hogy a korábbi akciókhoz képest csökkent a nyugtát nem adók aránya, ugyanakkor a foglalkoztatási szabályok ellenőrzése során romlást tapasztaltak.

Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke kiemelte, hogy az akcióban 6.585 ellenőrzést hajtottak végre, közülük 5.211-nél volt szabálytalanság, ez az ellenőrzött munkáltatók 79 százaléka. A leggyakoribb jogsértés a feketefoglalkoztatás volt.

Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója kiemelte: a mostani akció tapasztalata, hogy a korábbi 20 százalékról 12 százalékra csökkent a próbavásárlások során a megkárosítások aránya. Ugyanakkor a nyári ellenőrzés során 10 esetben gyanús strandcikket találtak, amelyből 8 volt veszélyes termék.

Török Zoltán, az ORFK közrendvédelmi főosztályvezetője arról számolt be, hogy az akció során a hatóságok tagjainak biztonságát biztosították, kiemelt figyelmet fordítottak a kábítószer elleni harcra, valamint a közlekedésbiztonságra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×