Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"A magyarok valamit elrontanak"

Az Európai Szakszervezeti szövetség főtitkára szerint a magyar adócsomagnak nem az a célja, hogy a munkavállalóknak kedvezzen. John Monks az InfoRádiónak azt mondta, a magyarok valamit elrontanak, a gazdaságuk ugyanis nem növekszik olyan mértékben, mint a régió többi országáé. Hozzátette, amíg Pozsony Európa legolcsóbb fővárosa, Budapest a közelében sincs ennek.

Érdekes párhuzamot figyelhetünk meg Magyarország és más országok között. Ezek az államok is versenyeznek egymással, hogy minél alacsonyabb vállalkozásokat terhelő járulékokkal csábítsák a befektetőket az országukba. Ennek Magyarország is tudatában van, látja például Nagy-Britanniát is, ahonnan a cégek menekülnek Írországba. A magyar kormány erre most rájött, és adót próbál csökkenteni, hogy vonzóbbá tegye Magyarországot. Azt hiszem ez a program alkalmas erre, de nagyon nehéz ezt végigvinni úgy, hogy fenntartsa a versenyt és a jóléti szolgáltatásokat.

Az Önök által képviselt munkavállalóknak kedvező az adócsomag? Gyurcsány Ferenc annyit hozzátett ehhez, hogy a szociális kiadásokat nem csökkenti a kormány.

Ennek az adócsökkentésnek nem az a célja, hogy kedvezzen az állampolgároknak, hanem inkább a munkáltatókat és az üzleti szférát hozza jobb helyzetbe, hogy vonzóbbá tegye a magyar befektetői környezetet. A probléma az, hogy a szomszéd országok, például Szlovákia, ezeket már mind megtette, és sikeres is volt. Pozsony például Európa legolcsóbb fővárosa, Budapest viszont nem ebbe az irányba halad. Emiatt aggódnak a magyar szakszervezetek is.

Most milyen irányba halad a magyar gazdaság?

A nagy európai gazdaságok - a spanyol, a brit, az olasz, a német - jelen pillanatban stagnálnak. Ezzel szemben a közép-kelet-európai országok gazdasága dinamikusan növekszik évek óta. Magyarország kivétel, a GDP növekedés ugyanis inkább a németre, vagy az osztrákra hasonlít. Ez azt jelenti, hogy a magyarok valamit elrontanak.

A következő hónapokra mit vár?

Télre valószínűleg növekedni fog a munkanélküliség Európa-szerte, Nyugaton csak kisebb mértékben. Ez igaz a még távolabbi Nyugatra, az Egyesült Államokra értve is, ahol a hitelpiaci válság még továbbra is éreztetni fogja a hatását. Itt vannak az élelmiszer- és az energiaárak. Ezek mind a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek egész Európában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×