Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az ÁSZ továbbra is elégedetlen

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint pénzügyi és költségvetés-technikai szempontból korrekt a kormány tavalyi költségvetési beszámolója, ám a dokumentum is bizonyítja, hogy változatlanul indokolt a közpénzügyi szabályozás megújítása.

Kovács Árpád, a számvevőszék elnöke mintegy fél év után állt a nyilvánosság elé, és őszi első sajtótájékoztatóján elmondta: a zárszámadás tartalmi tényszerűsége mellett a dokumentumban visszatérő és tipikus hiányosságok vannak.

Kovács Árpád és munkatársai jelentős kritikával illeték a metróberuházást. Az ÁSZ elnöke elmondta: a 4-es metró építése során az elmúlt évben 54 olyan kifizetés történt, amelyeket utalvány nélkül indítottak el. A számlák együttes összege 2,3 milliárd forintot tett ki.

Az Állami Privatizációs Vagyonkezelő Rt. tevékenységének lezárását is számvevői kritika illette. Kovács Árpád azt hangsúlyozta, hogy nagyon "hézagosan" oldották meg az ÁPV tevékenységének lezárását, ami miatt nehezen áttekinthető az egyes állami vagyonelemek átadása.

Az elhangzottak megvitatására egyébként az állampolgároknak is lehetősége nyílik - mondta az Állami Számvevőszék elnöke, ugyanis kedden délután 3 órakor internetes elnöki fogadóóra lesz a www.asz.hu weboldalon, ahol Kovács Árpád személyesen válaszol a beérkező kérdésekre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×