Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nemzeti közfoglalkoztatási programot hirdetett a kormányfő

A miniszterelnök szerint a szürke-fekete gazdaságból be nem érkező 1.000 milliárd forintos közteher lehet a most meghirdetett többéves adócsökkentési program fedezete.

Gyurcsány Ferenc a kormányülés után hangsúlyozta: az első lépést máshonnan kell finanszírozni, hiszen a jövő évi 300 milliárd forintos csökkentés mellett csak 50 milliárd forint pluszbevételre számítanak.

Hozzátette: a közszféra kiadásainak, illetve a szociális jóléti kiadások mérséklésére nincs mód, a hiányzó 170-180 milliárd forintot szigorúbb költségvetési politikával kívánják előteremteni.

A kormányfő azt mondta: amíg az Európai Unióban a szürke-fekete gazdaság aránya átlagosan a GDP 8-10 százaléka, addig Magyarországon 20 százalék.

Korábban a miniszterelnök azt mondta: lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. A javaslatokat a Fidesz kommunikációs offenzívának, a KDNP az MSZP- és az SZDSZ-frakció támogatásának megszerzésére tett kétségbeesett kísérletnek tartja, és az egykori koalíciós pártok új megegyezéseként értékelte az MDF is.

A miniszterelnök arról is beszélt: legalább ötvenezer ember számára akar munkahelyet teremteni a nemzeti közfoglalkoztatási programmal. Szerinte bizonyos társadalmi csoportok számára az államnak kell munkát adnia.

A kormányfő úgy vélte: a rendszeres szociális segélyben részesülő mintegy 180 ezer ember nagyjából egyharmada tudna dolgozni, ha lenne munka.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×