Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.05
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A diszkón belül biztonságban vannak a drogfogyasztók

Bezárja a keleci jegyző azt a diszkót, ahonnan több fiatalt is kórházba vittek a múlt héten drogfogyasztás miatt. Mivel a rendőrség egy ombudsmani rendelet alapján nem zavarhatja meg a kábítószerrel nem élő fiatalok szórakozását, ezért csak a diszkón kívül tudnak ellenőrizni. A fiatalok egyébként egy GHB nevű szer miatt kerültek magatehetetlen állapotba. Egy hasonló szerrel már az Európai Uniónak is meggyűlt a baja.

Szabóné Opauszki Zsuzsanna, Kecel jegyzője az InfoRádiónak elmondta: a rendőrségi eljárás végéig bezárják a Club Koronát a mostani és a korábbi kábítószeres esetek miatt. A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló jogszabály szerint ugyanis a rendőrség javaslatára a jegyző bezárhatja a szórakozóhelyeket.

A rendőrség pedig megírta, hogy négy esetben 13, a diszkónál lefülelt gyanúsított ellen indított eljárást kábítószerrel való visszaélés miatt. A keceli szórakozóhelyről a múlt héten szállítottak kórházba több magatehetetlen állapotba került fiatalt.

A hírek szerint a helyet csak drogos diszkóként emlegették, így fölmerült a kérdés, miért nem zárták be hamarabb a helyet. A jegyző szerint viszont egyrészt drasztikus lépésről van szó, amelynek meghozatalához nyomós érvekre van szükség, másrészt a rendőrség nem értesítette őket arról, hogy büntetőeljárások folynak az itt történt esetek miatt. Mint Szabóné Opauszki Zsuzsanna megjegyezte, a rendőrök bent nem razziáztak, csak a kijövőket ellenőrizték.

A jegyző kifejtette: öt-hétezer ember szokott a diszkóban szórakozni, és eddig nem volt drogos eset. Tavaly ugyan aláírást gyűjtött a lakosság a diszkó ellen, de azért, mert hangosnak találták.

"Drogos körökben lehet, hogy már régóta köztudott, hogy itt kábítószer-fogyasztás folyik, de az én köreimben nem volt az. Ismerek olyanokat is, aki nem drogosok, és ide járnak" - szögezte le Szabóné Opauszki Zsuzsanna.Az InfoRádió megkérdezte Mihályné Bornemissza Eleonórát, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét is. Elmondta: a rendőrségnek tudomása volt sok mindenről, és természetesen akciókat is szervezett. Sőt, az elmúlt évek során több alkalommal büntetőeljárást is indított főleg vagyon és köznyugalom elleni bűncselekmények, garázdaság és kábítószerrel való visszaélés miatt. Ez utóbbi miatt 2008-ban négy alkalommal is - fűzte hozzá.

A kérdésre, hogy miért nem tájékoztatták ezekről az esetekről a városvezetést, a szóvivő azt felelte: a rendőrségnek minden évben kötelessége, hogy beszámoljon a munkájáról. Az önkormányzati tisztviselők kapnak tájékoztatót, és kérdéseket is tehetnek föl. Év közben viszont csak akkor nyújtanak tájékoztatást, ha megkérik erre a kapitányságot, minden egyes bűncselekménnyel kapcsolatban nem keresik meg az önkormányzatot.

Ellenben, mint arra Mihályné Bornemissza Eleonóra rámutatott, a honlapjukra minden nap felteszik a megyében történt esetekről szóló sajtóközleményeket. Kecel egyébként Kiskőrös kapitányságához tartozik.

A sajtóreferens elmondta: azért nem ellenőrizhetnek a diszkóban, mert egy ombudsmani állásfoglalás azt írja, hogy a droggal nem élő fiatalok szórakozását nem zavarhatják meg razziával. Így a közúti igazoltatás és a járőrözés marad. Viszont ha bűncselekményről van szó, akkor természetesen bemehetnek a diszkóba a rendőrök.

Ugyanakkor, mint azt Mihályné Bornemissza Eleonóra megjegyezte, elsődleges céljuk nem a kábítószer-fogyasztók büntetése, hanem szeretnének eljutni a dílerekig, az elosztókig.A keceli diszkóban szórakozó fiatalok rosszullétét egy GHB nevű drog okozta. A gamma-hidroxid-vajsav kis mennyiségben fogyasztva kábulatot okoz, nagy mennyiségben viszont emlékezetkieséssel járó magatehetetlenséget idéz elő - vázolta az InfoRádiónak Nagy Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetének osztályvezetője.

Mint mondta, ezt az állapotot használják ki azok, akik mások, például fiatal lányok italába keverik az anyagot. Megjegyezte, a GHB tiltólistás anyag, azaz nem lehet vele kereskedni.

Mivel oldószerként használják az iparban, nincs tiltólistán a GBL nevű szer, ami a szervezetbe jutva GHB-vá alakul. Így mióta 2004-ben a GHB-t tiltólistára tették, azóta a diszkókban inkább GBL-t forgalmaznak.

Nagy Gábor kifejtette: több éve foglalkoznak ezzel a problémával az Európai Unió megfelelő szervei, hisz egész Európában használják a GBL-t, mint prekulzort, azaz drog előállítására alkalmas anyagot. Azonban az ipari felhasználás miatt nem lehet prekulzor-tiltólistára tenni, így a tagállamok saját hatáskörébe utalták az intézkedés jogát.

A GBL így Litvániában, Svédországban és Olaszországban kontrollált anyagnak minősül, azaz engedélyhez kötött a kereskedelme, és azt ellenőrzik is - mondta az osztályvezető. Hozzátette: van, ahol a gyógyszertörvény intézkedik az anyagról, így erős kötelmekkel jár a vele való kereskedelem, és olyan országról is tud, ahol kábítószerként tiltják a GBL-t.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×