Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem elég a gátak megerősítése, tározó is kell

A Vásárhelyi-terv keretében több tiszai település védőgátjainak megerősítéséről és víztározók építéséről döntött a kormányzat 2003-ban. Vásárosnaménynál a megerősített gátaknak köszönhetően már nincs veszélyben a lakosság, Tarpánál azonban árvízi tározót kell építeni.

Az 1998-as árvíz után elkezdett felső-tiszai gátak megerősítésének és magasításának köszönhetően Vásárosnaményt már nem veszélyezteti az árvíz - mondta az InfoRádiónak a város polgármestere, hozzátéve: a mostani árvíznél is csak az üdülőterületeket öntötte el a víz, a város többi része érintetlen maradt.

Jüttner Csaba hangsúlyozta: folytatni kell a gáterősítéseket, mert a Tisza vonalán még több olyan rész van, ahol a töltések rekonstrukciója nem történt meg. Ez több évtizedes munka - mondta a polgármester.

A Vásárhelyi-terv részeként kiemelte azt a tározóprogramot, aminek keretében 2009-ben megkezdődhet a beregi tározó építése is, amit Tarpa polgármestere is szorgalmaz.

Kelemen Béla úgy véli: nem elég a töltésszakaszok megerősítése, mert csak a tározó jelentene biztonságos megoldást. Szerinte a tározó nemcsak árvíz ellen védené a lakosságot, hanem turisztikai látványosságot is jelentene, és a gazdasági haszonvétel módosítására is ösztönözné az embereket.

Tarpa első embere bízik abban, hogy mivel csak a tervezésre több százmillió forintot fordítottak, valóban meg fog épülni a beregi tározó.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×