Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
320.84
bux:
143778.1
2026. július 23. csütörtök Lenke

MSZP: nem lesz tömeges pedagógus-elbocsátás

Nem lesz tömeges, vagy nagyarányú pedagógus-elbocsátás a következő tanévben - közölte az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője.

Tatai-Tóth András azt mondta: nem hozott olyan intézkedést a kormányzat, ami a tanárok állásának megszűnéséhez vezethet, így csak demográfiai okok miatt lehetnek elbocsátások.

A munkacsoport vezetője szólt arról is, hogy a korábbi óraszámemeléssel megspórolt több mint 30 milliárd forintot a kormány visszaforgatja a közoktatásba: vonzóbbá szeretnék tenni a pedagóguspályát, és teljesítményalapon, pótlékrendszerrel segítik a tanárokat.

Korábban a KDNP és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is azt hangsúlyozta, hogy pedagógus-elbocsátásokra lehet számítani a következő időszakban, a Fidesz pedig mostani közleményében azt írta: további forrásokat vonnak ki az oktatásból a szeptemberben kezdődő tanévben.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×