Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nemzetközi vizsgálat a mentőhelikopter lezuhanása miatt

Nemzetközi bizottság alakul a Közlekedésbiztonsági Szervezet vezetésével annak szakmai vizsgálatára, hogy miért zuhant le csütörtökön a mentőhelikopter Ráckeve térségében - közölte Bajkó Erika szóvivő.

A nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény értelmében a tagországoknak értesíteniük kell a területükön balesetet szenvedő légi járműt tervező, gyártó és üzemeltető cég országát.

Részvételét jelezte a független szakmai vizsgálatban a repülési baleseteket vizsgáló német szervezet, a gyártó Eurocopter szakértője, továbbá a francia Turbomeca cég, amely az EC-135-ös hajtóműveit gyártja, valamint az osztrák üzemeltető szervezet, az ÖAMTC szakértője, aki az első helyszínelésen is részt vett.

A kormányszóvivői tájékoztatón az egészségügyi miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy vizsgálják a Ráckeve térségében lezuhant mentőhelikopter feketedobozát.

Székely Tamás elmondta: annyit már tudni lehet, hogy a mentőhelikopter minden szükséges karbantartáson és ellenőrzésen az előírt időben átesett. A miniszter szerint a baleset oka nem típushiba lehetett, hiszen ezt a helikoptert kifejezetten mentésre fejlesztették ki, és ebből több mint ezer folyamatosan repül. Megjegyezte, ha a gép két motorjából az egyik leáll, akkor a másik is elég ahhoz, hogy a helikopter továbbrepüljön.

Székely Tamás szerint ezekkel a gépekkel soha ilyen jellegű probléma még nem volt. A miniszter bejelentette: még pénteken pótolják a mentőhelikoptert.

A csütörtöki balesetben a mentőápoló meghalt, a pilóta életveszélyesen megsérült.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×