Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rekord Röszkénél

Megszűnt a várakozás a röszkei határátkelőhelyen, ahol az elmúlt négy napban csaknem százötvenezren hagyták el az országot - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap délután.

Szenti Szabolcs elmondta: a hétvége forgalmi szempontból csúcsot döntött, csütörtök óta ugyanis több mint száznegyvennyolcezer utazót léptettek ki az országból, és csaknem ötvennyolcezren érkeztek.

Péntek volt a legzsúfoltabb nap, akkor majdnem negyvenezren léptek ki, és csaknem tizennyolcezren léptek be Röszkénél Magyarországra.

A rekordot megdönthette volna a szombati forgalom, de miután már csaknem húsz kilométeres sor alakult ki az átkelő előtt, a rendőrök többnyelvű információs szóróanyagokat kezdtek osztani az autópályán a benzinkutaknál, illetve a pihenőknél megálló utazóknak, hogy Tompa irányába lépjenek ki az országból, sőt volt olyan helyzet is, mikor leterelték a forgalmat a már említett átkelő felé. Ezzel egy csaknem tíz kilométeres sort sikerült az M5-ös autópályáról elirányítani.

A helyzet már három hete ismétlődik meg hétvégente. Ennek az az oka, hogy a török és szerb vendégmunkások most térnek haza a szabadságra Nyugat-Európából. A hatóságok még két hétig várják a nagy létszámú kifelé irányuló forgalmat, közben azonban egyre több lesz a belépők száma is, hisz akiknek lejárt a szabadságuk, indulnak majd vissza dolgozni - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×