Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sokkal gazdagabb az államunk, mint saját maga gondolná

Bár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elkészítette a kormányzati negyed előkészítésének költségeiről szóló összesítést, annak eredményeiről a társaság vezérigazgatója nem árult el részleteket. Tátrai Miklós az InfoRádióban azt azonban elmondta, hogy az állami vagyon valós értéke a hivatalos könyvekben szereplő 10 ezer milliárd forint többszöröse.

Nem volna korrekt, hogy konkrét számokat mondjak az előtt, hogy a kormány pontosan megismerte a beszámolót - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tátrai Miklós, hozzátéve: a Nemzeti Vagyonkezelő már elküldte a pénzügyminiszternek a kormányzati negyed előkészítésének költségeiről szóló összesítést.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója azonban hangsúlyozta: a tényleges kifizetés nem éri el a 10 milliárdos összeget, mivel az állam 6,3 milliárd forintot fizetett ki egy olyan telek megszerzésére, amely egy állami cég, a MÁV tulajdonában van. Tehát az összesen elköltött pénz túlnyomó része egy államon belüli tranzakció volt - hangsúlyozta a társaság igazgatója.

Tátrai Miklós a terület jövőbeni hasznosításáról elmondta, hogy két lehetőség van: az állam megtartja az ingatlant, és valamilyen saját fejlesztést valósít meg rajta, vagy értékesíti, illetve hosszú távú vagyonkezelésbe adja, hogy egy piaci fejlesztés történjen a területen.

Úgy véli: a főváros egyik legértékesebb építési-fejlesztési területéről van szó, így gazdaságilag és racionálisan is az állam kedvezően szállhat ki ebből a telekügyből, ha ez a döntés születik.

Nagyobb vagyon

Az MNV országos vagyonleltárt készít december 31-ig. Erről a részvénytársaság vezérigazgatója elmondta: a jellemzőbb vagyonelemekre, például autópályákra, vasúti sínekre határoznak meg átlagértéket, illetve pontosítják a nyilvántartásban szereplő és az állam tulajdonában lévő vagyonelemek értékét.

Tátrai Miklós közölte: a 10 ezer milliárd forintos könyv szerinti összegnél lényegesen nagyobb az állami vagyon értéke, mivel a vagyonkataszter sok esetben a valamikori bekerülési értéket tartalmazza. Például néhány út, híd több tíz évvel ezelőtt az akkori néhány százezer forintos értéken szerepel a jegyzékben, amelyet azóta nem aktualizáltak.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×