Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szervezetten támadtak az ellentüntetők

Megelőzhető-e, és ha igen, hogyan, az olyan atrocitás, amelynek szombaton lehettek tanúi a meleg felvonulás résztvevői és szemlélői? Szükség van-e törvényi változtatásra vagy az embereknek kell megváltozniuk a rendbontás elkerüléséhez? Az InfoRádió ennek járt utána.

Szombaton atrocitásokkal zárult a melegek budapesti felvonulása. A rendezvény helyszínére, az Andrássy útra több másik rendezvényhez is engedélyt kértek olyanok, akik tiltakozásuknak akartak hangot adni a meleg büszkeség napi parádé miatt. A rendezvény alatt 58 embert állított elő a rendőrség, az ellentüntetők a felvonulókat tojásokkal, a rendőröket utcakövekkel dobálták.

Szinte mindegy, hogy kik vonulnak fel, egy radikális csoport az elmúlt három évben mindig megjelent ellentüntetőként, Magyarországon ugyanis megszerveződött egy olyan radikális csoportosulás, amely ellenségeket keres magának - állítja Tamás Pál szociológus, a szombati melegfelvonulással szembeni ellentüntetés kapcsán. Hozzátette: bár a magyar társadalomban van némi idegenkedés a kisebbségekkel szemben, a melegfelvonulás megzavarása szervezetten zajlott.

A szociológus rámutatott: a szombati rendbontók ugyanazok, akik más rendezvényeken is hasonlóan viselkedtek. Mint mondta, a néhány száz vagy ezer ember nem egymástól függetlenül érkezett a helyszínre, hogy hangot adjon nemtetszésének, amiért a melegek az Andrássy útra vonultak. Az ellentüntetők harmincasával, ötvenesével skandálták jelszavaikat kórusban, fellépésükön látszott az előkészítettség.

A szociológus szerint a meleg büszkeség utcai parádézó felvonultatása sem felel meg feltétlenül a kontinentális hagyományoknak, ez egy sajátos angolszász szokás, és a magyar társadalom hagyományaitól is idegen. A magyarok többsége ezt óvatosan, távolságtartóan szemléli. Hangsúlyozta: nem a melegektől idegenkednek, csak a közösségük ilyen típusú megjelenítésétől.

Szükség van-e törvényi módosításra?

A gyülekezési törvény lehetővé teszi, így a rendőrség nem tilthatta meg, hogy a melegfelvonulás résztvevői és az ellentüntetők egymással szemben vonuljanak - mondta a Rendőrtiszti Főiskola közbiztonsági tanszékének oktatója

Tihanyi Miklós rámutatott: jelenleg a hatóság csak akkor akadályozhat meg egy közterületi rendezvényt, ha a közlekedés más úton nem biztosítható, vagy ha a népképviseleti szervek illetve a bíróság működését súlyosan zavarná az eseményt.

Az oktató szerint módosítani kellene a gyülekezési törvényt, mert túl sok a bizonytalanság.

Az MSZP ötpárti egyeztetést sürget

Ötpárti egyeztetést sürgetett Bárándy Gergely MSZP-s képviselő a gyülekezési törvény módosításáról. A politikus sajtótájékoztatóján azt a kérdést tette fel, hogy a Fidesz vajon valakinek a koporsója felett akarja-e megkötni ezt az egyezséget.

Az ellenzék legnagyobb ereje ugyanis szerinte nem reagált érdemben az áprilisban kezdődött ötpárti tárgyalásokon született javaslatokra, amelyek többek között a gyülekezési törvényt módosították volna a rendbontók elleni hatékonyabb fellépést megteremtve.

Úgy vélte, a szombaton történt események bizonyítják, hogy egyre nagyobb szükség lenne megállapodni a törvénymódosításról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×