Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A paradicsomi állapotok nem tartanak örökké

A termelők szerint a repcetermesztés önköltsége hektáronként már meghaladja a százezer forintot, de még így is átlagosan háromszoros hasznot lehet elérni rajta - írja a Népszabadság. A napilap szerint a felvásárlók a tavalyi ár másfélszeresét, tonnánként több mint százezer forintot is hajlandóak megadni az emberi fogyasztásra kevéssé, bioüzemanyag-gyártásra viszont annál inkább alkalmas haszonnövény tonnájáért, vagyis jól döntött, aki ősszel repcét vetett.

A paradicsomi állapotok azonban nem tartanak örökké, az árakat jövőre akár 70-80 ezer forintra is lenyomhatja, hogy a szomszédban is felismerték az üzleti lehetőséget: Ukrajnában három év alatt az ötszörösére, Romániában pedig a magyarországi duplájára nőtt a repce vetésterülete - olvasható a napilapban.

Szakemberek szerint másfél évtizeden belül 3000-3200 háziorvos utánpótlására lesz szükség Magyarországon, mert a háziorvosok egyharmada 60 év feletti, de a friss diplomásoknak nem vonzó ez a terület - számol be róla a Magyar Nemzet. A napilap hozzáteszi: a friss diplomások azért nem választják a háziorvosi praxist, mert nincs benne szakmai előrelépési lehetőség, rugalmatlan a munkaidő-beosztás és alacsony a jövedelem. A lap szerint az általános elöregedést az is bizonyítja, hogy a hatvan év feletti orvosok aránya a rendszerváltozás óta 10,3 százalékról 27,4 százalékra emelkedett, az ötvenen felülieké pedig 37-ről 66,3 százalékra. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet vezetője a lapnak azt mondta, a 146 betöltetlen felnőtt- és vegyes háziorvosi praxis közül 56 életképes lenne, a többi pedig vagy néhány száz fős községben van, vagy a fenntartó önkormányzat nem is akarja betölteni.

A Világgazdaság arról ír, hogy a gyenge március után kirobbanó volt az exportbővülés áprilisban. Pedig az elemezők enyhe lassulást vártak a lassuló európai konjunktúra miatt. Valószínű, hogy a nagy nemzetközi cégek további teret nyernek a külkereskedelemben, elsősorban eredményes vállalatai üzletpolitikák állnak a háttérben. Közben a cserearány egy százalékot romlott.

Több százmillió forint kárt is okozhat az Intrum Justitia számára a parkolásidíj-amnesztia. Emiatt a követelésbehajtó cég az Alkotmánybírósághoz fordul, és ha a testület nem találja megalapozottnak a beadványt, akár Brüsszelig is elmegy - olvasható a Napi Gazdaságban. A parlament június közepén döntött úgy, hogy a bíróságok nem fogadhatják be az egy éven túli parkolási bírságokból eredő beadványokat, a már folyamatban lévő pereket pedig tárgyalás nélkül lezárják. A Magyar Autóklub jogi képviselője szerint az érintett autósok végleg megnyugodhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×