Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A szegényeknek nem számít, mivel ütik ki magukat

Kialakulóban van a drogfogyasztás kultúrája Magyarországon - legalábbis, ami az iskolázott, jobb anyagi helyzetű fogyasztókat illeti - írja a Népszabadság. Nekik már nem mindegy, hogy kivel, hol és mit szednek. A szegényebbeknek viszont továbbra is az számít, hogy minél olcsóbban üthessék ki magukat.

A világon kétszáz millióan fogyasztanak illegális drogokat. Magyarországon, egy-egy hétvégén 100 ezren szednek különböző partidrogokat, marihuanát pedig még ennél is többen szívnak.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy hat irányító központot zárhatnak be a nyár folyamán az Országos Mentőszolgálatnál. Ezt egy neve elhallgatását kérő mentőállomás-vezető mondta a lapnak. A 2006-ban összesen 26 központot érintő beruházás annak idején sok százmillió forintot emésztett fel. Az OMSZ elismerte, hogy a nyár és az ősz folyamán valóban megszüntetnek 6 irányító központot. Ezekben az indoklás szerint nem voltak megfelelőek a feltételek.

Az Index azt írja, hogy minden eddiginél több kamerával közvetítik a foci EB meccseit, ráadásul filmes eszközökkel növelik a feszültséget, mégis, a mérkőzések nagy részében ugyanolyan beállításokat látunk, mint 30 éve. Az európai nézők ugyanis megszokták a hagyományos megoldásokat és ódzkodnak az újításoktól.

A Világgazdaság arról számol be, hogy a gazdasági növekedéssel, a fehéredéssel és három kivételével az összes adókedvezmény megszüntetésével lehetne előteremteni a miniszterelnök által célként meghatározott 400 milliárdos adó- és járulékcsökkentést. Ma többek között ennek irányáról is egyeztetnek az újabb dobogókői megbeszélésen a szocialisták.

A Napi Gazdaság cikke szerint a Fővárosi Önkormányzat 12 budapesti kórház holdingba szervezésének előkészítő munkájára 300 millió forintot különített el, amelyek sokall a Fidesz frakció, mert korábban a 176 országos kórházat érintő egészségügyi reform került 200 millióba. A szocialisták szerint a hatékonyabb és átláthatóbb működés érdekében szükséges a kórházak holdingba tömörítése.

A penzcentrum.hu arról ír, hogy a januári változások számos törvényt érintettek, köztük az illetéktörvényt is. Ez alapján bizonyos feltételek szerinti kedvezményes eszköz-átruházásmentes a visszterhes vagyon-átruházási illeték alól. Ezzel kívánják elősegíteni a társaságokat érintő egyesülések, szétválások, eszköz-átadások és részesedés cserék adósemleges kezelését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×