Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tóbiás: Õsztől is képes egyedül kormányozni az MSZP

Egész nyáron tanácskoznak az Magyar Szocialista Párt vezető testületei, valamint a parlamenti képviselőcsoport. A szocialisták frakcióigazgatója azt mondta, szeretnék megmutatni a választóiknak, hogy ősztől egyedül is tudnak kormányozni. Tóbiás József az InfoRádiónak azt mondta: nem szükségszerű, hogy minden egyeztetésen jelen legyen Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő.

Tavaly nyáron is tartott regionális frakcióértekezleteket a MSZP, és idén is sor kerül ilyen tanácskozásokra. Ennek oka elsősorban az, hogy a kisebbségben maradt szocialisták az őszi ülésszak kezdetére elő tudjanak készíteni több fontos törvényjavaslatot, többek között a költségvetési törvényt és az adózásról szóló jogszabályok módosítását - mondta az InfoRádiónak a párt frakcióigazgatója.

Tóbiás József közölte: nem tapasztalt a frakción és az elnökségen belül olyan jeleket, hogy annak tagjai már nem látnák szívesen Gyurcsány Ferencet a pártelnöki pozícióban. A frakció számára az a fontos, hogy a választói számára világossá tegye: ősztől is képes kormányozni - jelentette ki a politikus.

Nem az a lényeg, hogy ki áll a kormány élén, hanem, hogy a kabinet és a párt olyan programot adjon, amelynek támogatásához más parlamenti pártokat is képes megnyerni - jegyezte meg Tóbiás József.

Pénteken ismét Dobogókőn tanácskoznak majd az MSZP-sek, szombaton pedig az országos választmány ülésezik. A következőkben két-, háromhetente frakcióülések lesznek az egészségügy, az oktatás, a polgári törvénykönyv, az adó és a költségvetés kapcsán - vázolta fel a menetrendet a párt frakcióigazgatója.

Tóbiás József hozzátette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem lesz ott minden megbeszélésen.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×