Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szekeres szerint a pilóták hibáztak

Eltérhettek a kiszabott feladattól azok a pilóták, akik gyakorlógépükkel lezuhantak Fehérgyarmat és Nábrád között - mondta a honvédelmi miniszter a légi baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón. Szekeres Imre értelmetlen és felesleges halálnak nevezte a történteket.

Az eddigi adatok szerint a pilóták egy nem tervezett és rendkívül kockázatos manővert hajtottak végre a géppel - mondta a tárca vezetője. A balesetben mindkét pilóta meghalt.

Szekeres Imre hozzátette: további vizsgálat tisztázza majd pontosan a történteket. Az L-39-es gép manővereit többen is fotózták, filmezték.

A miniszter értelmetlen és felesleges halálnak nevezte a történteket és kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Janicsek András alezredes személyében az egyik legjobb pilótáját vesztette el, aki több mint 2700 órát repült. Hozzá hasonlóan Ignácz Zoltán főhadnagyot is Kanadában képezték ki, és az ígéretes pilóták egyike volt.

Szekeres Imre hozzáfűzte: az alezredes három gyermeket hagyott hátra, míg a főhadnagy most alapozta meg életét. Kijelentette: a Magyar Honvédség megfelelő módon gondoskodik majd az elhunyt pilóták családjáról.

A légi baleset körülményei civil hatóság vizsgálja ki, de a honvédségnél is lesz egy belső vizsgálat. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter közölte: a gép megfelelő állapotban volt, így műszaki hiba nem jöhet szóba a baleset kapcsán.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×