Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nosztalgia postaládák Budapesten

A Magyar Posta elfogadja, és figyelembe veszi, hogy a postaládák nemcsak a postai szolgáltatás eszközei, hanem a városképnek is részei - számolt be a társaság közleménye a cég vezérigazgatója és a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési és városképvédelmi bizottságának elnöke között megállapodásról, ami az után született, hogy a postaládák cseréje komoly tiltakozást eredményezett.

A Magyar Posta a régi, piros postaládákat uniós és hazai előírásokra hivatkozva kezdte lecserélni. Az országos cserére a posta 1,6 milliárd forintot szánt, ami 300 millióval kevesebb, mint a régi ládák átalakításának költsége.

A csere ellen márciusban budapesti civilek tiltakoztak. A 13 szervezetet tömörítő Podmaniczky Páholy a régi ládákat nemcsak jobban használhatónak, de szebbnek is tartja, mint az újakat - mondta a szóvivőjük, Saly Noémi.

"A régi postaláda sokkal esztétikusabb, megszoktuk, a városképnek fontos, hagyományos, klasszikus eleme. Azt mindenképpen reméljük, hogy Budapesten sikerül megakadályozni a postaládáknak a teljes lecserélését" - hangsúlyozta.

A főváros városarculati tanácsnoka, bár egyetértett a tiltakozókkal, hangsúlyozta, hogy a városnak és civileknek semmilyen eszközük nincs a csere megakadályozására. Bojár Iván András szerint a postaláda-csere már a sokadik hibás döntés, amellyel helytelen irányba változik a város arculata.

A polgármestereknek se tetszik

A ládacsere nemcsak a civilek ellenállását váltotta ki. Április közepén 18 kerületi polgármester közös nyilatkozatban tiltakozott a levélszekrények cseréje ellen, május végén pedig a fővárosi városképvédelmi bizottság felkérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy intézkedjen: a Magyar Posta szerelje le az engedély nélkül kihelyezett 50 új postaládát, és tegye vissza a régieket.

Mindezek után született meg a megállapodás, amelynek értelmében a Magyar Posta számot ad arról, hogy hány leveles láda telepítésére van engedélye, hol vannak függőben az eljárások, illetve hány postaládára kért fennmaradási, telepítési engedélyt.

Abban is megegyeztek, hogy a Magyar Posta és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint a bizottság szakemberei közösen jelölik ki Budapesten azokat a helyeket, ahová nosztalgia postaládákat telepítenek. A tervek szerint a városfejlesztési és városképvédelmi bizottság július 9-i ülésén tárgyalja meg a postaládák ügyét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×