Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Az idő nem csak a gyilkosoknak dolgozik"

Három hónapot adott Bencze József országos rendőrfőkapitány a megyei főkapitányságoknak és a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) a hatáskörükbe tartozó, még el nem évült gyilkosságok "áttekintésére" - értesült a Népszabadság.

Kovács Lajos ezredes, az NNI "Döglött ügyek osztályának" múlt év végén nyugalmazott osztályvezetője megkezdte 200 megoldatlan gyilkosság és harminc gyanús eltűnés aktáinak leporolását. Szerinte ugyanis az idő nem csak a tetteseknek dolgozik. Tapasztalatai szerint az egykori bűntársak viszonya gyakran megromlik, aki "gyengébb", ha megszorítják, az enyhébb ítélet vagy más előny reményében kész akár vallani is.

A Magyar Nemzet szerint a munkajogi viták miatt gyakorlatilag megszűnt az intenzív ellátásra szoruló betegek szakszerű szállítása, az erre a célra használt speciális rohamkocsi szakembergárdája jórészt elhagyta a mentőszolgálatot. A lap forrásai szerint emiatt súlyos állapotú páciensek élete kerül veszélybe, sőt az egyik érintett elmondta, hogy lista is készült azokról az emberekről, akiket a szolgáltatás hiánya miatt nem lehetett megmenteni. Az Országos Mentőszolgálat azt állítja, hogy csak kisebb gondok adódnak.

Az Index arról számol be, hogy a Magyar Lízingszövetség közlése szerint kormányzati intézkedésekkel zárják ki a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból a kis- és középvállalatok számára legalkalmasabb finanszírozási eszközt, a lízinget. A szakmai szervezet szerint ennek is köszönhető, hogy az eszközlízing igénybe vétele Magyarországon jóval elmaradt az unió átlagától. A magyar mutató csak 15 százalékos, az uniós átlag 35, de még Romániáé is 22 százalék. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint azonban a Lízingszövetség által felvetett konstrukció az uniós szabályozással ütközik.

A Világgazdaság német kutatókra hivatkozva azt írja, hogy genetikai hiba válthatja ki a hirtelen szívhalált. A berlini Charité és a Max-Delbrück-Centrum orvosai nemrég felfedeztek egy génmutációt, amely nagy fizikai erőkifejtés hatására idézhet elő tragédiát. Az orvosok azt tanácsolják, hogy a sportklubok rendszeresen ellenőrizzék játékosaik szívműködését, mert így a génmutáció időben kiszűrhető. Németországban minden 500. lakosnak van hasonló genetikai hibája; ez az esetek túlnyomó többségében örökletes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×