Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
317.23
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Kóka most is adócsökkentést javasol

Kóka János frakcióvezetőként markáns adócsökkentést fog képviselni. A szombati szabad demokrata elnökválasztásban alulmaradt politikus kitért az InfoRádió kérdése elől, amely pártbéli jövőjét firtatta.

A szabad demokratáknak markáns adócsökkentést kell képviselniük 2008-ban - véli Kóka János, aki Fodor Gáborral versengve mindössze két szavazatkülönbséggel maradt alul a párt szombati elnökválasztásán.

A frakcióvezető az egykulcsos adó bevezetésének fontosságát hangsúlyozta, amely azonban szerinte csak a kormányzati kiadások mérséklésével együtt valósítható meg.

Szerinte ez nem hiúsulhat meg azzal sem, hogy a pártot már nem ő, hanem Fodor Gábor vezeti. Hangsúlyozta: az SZDSZ gazdaságpolitikája a liberális műhelyek által teremtett konszenzuson nyugszik.

Elmondta azt is: teljes politikai súlyával támogatja a Szabad Demokraták Szövetségének új vezetését, ehhez pedig egy közösen elfogadott programra van szükség.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×