Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyurcsány még tervezget

Annak ellenére, hogy napok óta az előrehozott választásoktóül hangos a sajtó, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a következő két év terveiről konzultál az MSZP elnökségével, frakcióvezetésével és a kormány tagjaival Dobogókőn. A miniszterelnök azt mondta, továbbra is számít az SZDSZ-re.

Adópolitikai, szociálpolitikai és a szakképzéssel összefüggő kérdések szerepelnek a kormány és az MSZP ma kezdődő több hetes konzultációjának napirendjén.

A miniszterelnök ma és holnap az MSZP elnökségével, a szocialista frakció vezetésével és a kormány tagjaival tekinti át a 2010-ig hátralévő feladatokat, aminek a középpontjában a foglalkoztatás bővítése lesz.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, erre eddig is voltak törekvések, de mind kudarcot vallottak. Az elmúlt évtizedben, nagyjából az ezredfordulótól a magyar foglalkoztatás ugyanazon a szinten van. Kormányok jöttek és mentek, sok fajta részpolitika váltotta egymást, de a foglalkoztatás tízezres kilengésekkel mindvégig nagyjából a 3 millió 900 ezres szám körül mozog - mondta a kormányfő.

Ez a legnagyobb kihívás ma Magyarországon - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc ennek érdekében munkahelyteremtést ígért. A kormányfő szerint Magyarország az elmúlt években rátalált az egyensúlyi pályára, van még tennivaló, de a pálya stabilnak és fixnek tűnik - tette hozzá.

Ezt szerinte megalapozza, hogy a 2006-ban eltervezett 2009-es költségvetési számokon nem kell módosítani. A kormányfő azt mondta, az elmúlt másfél hónap bebizonyította, hogy működőképes az önálló szocialista kormányzás, a parlament ugyanis május elseje óta másfél tucat törvényt fogadott el jelentős többséggel. Így szerinte megteremthető az a szakmapolitikai akarat, ami a törvényhozáshoz szükséges, ez a többség pedig tartósan biztosítható.

Gyurcsány Ferenc megjegyezte, kiderült, hogy a kormány sem az utcáról, sem a parlamentből nem buktatható meg, szerinte mindkét kísérlet kudarcba fulladt.

Az InfoRádió kérdésére a miniszterelnök hozzátette, nem tartja veszélyesnek az előrehozott választásokkal kapcsolatos fideszes törekvéseket, még úgy sem, hogy az SZDSZ új elnöke nem zárta ki egyértelműen, hogy nem nyújt segítséget ez ügyben az ellenzéki pártnak.
Gyurcsány Ferenc továbbra is számít az SZDSZ-re. Mint mondta: "biztos vagyok abban, hogy az MSZP olyan kezdeményezéseket fog tenni ősszel a parlamentnek, amelyről azt fogja gondolni az SZDSZ, hogy ezek az ország érdekében állnak, hogy ezek összeegyeztethetők az általuk kívánatosnak tartott politikával."

A szocialista pártvezetés ma meghallgatja az Oriens Tanácsadó Kft. közgazdászainak helyzetelemzését, jóllehet a kormányfő azt leszögezte, hogy a legtöbb javaslatukkal nem ért egyet. Ezt követően Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, majd pedig Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter 2010-ig szóló terveit hallgatják meg.

Holnap folytatódik a konzultáció a további kormánytagok terveivel, jövő héten a szocialista frakció, a hónap végén pedig az MSZP országos választmánya ismerheti meg a 2010-ig szóló kormányzati terveket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×