Infostart.hu
eur:
360.19
usd:
315.38
bux:
144436.99
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Gyurcsány szerint komolytalan Orbán kijelentése

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ráolvasásnak minősítette a Fidesz elnökének új munkahelyekre vonatkozó kijelentéseit.

A kormányfő az Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ uniós projektjének záró eseménye után közölte: Orbán Viktor nem árulta el, hogyan teremtene egymillió új munkahelyet, majd kiderült, hogy ennek a fele a Fidesz elnöke szerint megvan, csak feketén létezik.

"Ez nem program, hanem ráolvasás, az ilyen kinyilatkoztatásokból nem lesz több munkahely, erre nem lehet egy ország jövőjét alapozni" - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a rendezvényen arról beszélt, hogy az a több mint egymilliárd forintos uniós támogatás, amelyből hat észak-pesti szakképző intézményt fejlesztettek, nem is kerülhetett volna jobb helyre a komoly munkáshagyományokkal rendelkező Angyalföldnél.

A kormányfő úgy látja: fordul a világ, és egyre többen értik meg, hogy a boldogulást nem feltétlenül egy papír jelenti, hanem a megszerzett tudás.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtti felszólalására reagáltak a parlamenti frakcióvezetők, majd a kormányfő azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos egy bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Ne legyenek gyávák meghívni meghívni Magyarország miniszterelnökét a több százmillió forint közpénzből megrendezett Tusványosra, kész vagyok elmenni – mondta. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz fordulva.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ralizik az OTP a Luminor-felvásárlás hírére

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ezeken felül fontos gazdasági adatok is jönnek ma: az euróövezetből az EKB banki hitelezési felmérése érkezik, amely a hitelkínálati feltételek szigorodását vagy lazulását és a hitelkeresletet térképezi fel, így a monetáris transzmisszió állapotának egyik legfontosabb visszajelzése. Ezt követi a német és az euróövezeti ZEW gazdasági hangulatindex, amely az elemzők és intézményi befektetők várakozásait méri, és előretekintő mutatóként érzékenyen jelzi a konjunktúra fordulópontjait. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában vegyes a kép. A magyar tőzsde viszont az OTP-nek köszönhetően felülteljesít; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×