Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A külföldiek már repülővel érkeznek a Balatonhoz

Vonzó célpont a Balaton a külföldiek számára is, idén több mint ezer moszkvai gyerek tölti kéthetes nyaralását a "magyar tengernél". A sármellkéi FlyBalaton repülőtér értékesítési és marketingigazgatója úgy véli: a magyar üdülőhelyek akkor lehetnek vonzóak a külföldiek számára, ha fapados légitársaságokkal minél több helyről lehet meg közelíteni a tavat.

Az orosz vendégek mindig is kedvelték a Balatont, 2000-ben azonban elszoktak Magyarországról. Az elmúlt két évben azonban ismét elindultak a charterjáratok, mint ahogy Londonból, Frankfurtból, Düsseldorfból és Berlinből is érkeznek fapados járatok Sármellékre.

Ahogy azt a reptér marketingigazgatója elmondta, a tó egyre népszerűbb a hollandok körében is, de a reptér azt tervezik, hogy a jövőben újabb európai nagyvárosokat céloz meg.

Palkó Lajos szerint a Balaton egyik fejlődési iránya az lehet, ha minél több európai nagyvárossal tart fenn légi összeköttetést, hiszen a turisztikai elemzések szerint az emberek általában rövidebb időre, de nagyobb kényelemben szeretnek utazni.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×