Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kóka: Az SZDSZ kemény feltételeket szab

A küldöttállítás és mandátumvizsgálat után 748 küldött vehet részt az SZDSZ június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen - közölte a párt országos tanácsának budapesti ülése után a testület elnöke.

Gulyás József elmondta: 604 küldöttek most választottak meg, 144-en pedig alanyi jogon lesznek jelen az eseményen.

Az InfoRádiónak nyilatkozva a politikus hangsúlyozta: szabályos lesz a június 7-i tisztújítás.

Az SZDSZ azért döntött a rendkívüli tisztújítás mellett, mert kiderült, hogy a párt tavalyi elnökválasztásán - amelyen Kóka János győzött - több álküldött is szavazott, ami befolyásolhatta az eredményt.

Kóka János liberális pártelnök a tájékoztatón arról beszélt, hogy az országos tanács ülésén felszólalók közül mindenki az önálló, független SZDSZ mellett tette le a voksát.

A jövő évi költségvetésről a politikus azt mondta: még nem ismerik a részleteket, de a szabad demokraták kemény és határozott feltételeket szabnak ahhoz, hogy egyáltalán megfontolják a büdzsé megszavazását. Hozzátette: egyik legfontosabb elvárásuk az adócsökkentés.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×