Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

MTV: hatalmi játék vagy a törvények betartása?

Egy hét múlva ismét megpróbál jelöltet állítani a Magyar Televízió élére a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután a pénteki tanácskozás eredménytelenül zárult. A testület szabad demokrata és szocialista tagjai is távolmaradtak az ülésről, arra hivatkozva, hogy a Fidesz és a KDNP jelölte kurátorok közzétették, kit javasolnak elnöknek.

Szabó László, a kuratóriumi elnökség Fidesz által delegált tagja az InfoRádióban azt mondta: a szocialista és szabad demokrata kurátorok indoka átlátszó ürügy, valójában arra várnak, hogy az Országgyűlés kiegészítse az elnökséget az MSZP által jelölt tagokkal.

A médiatörvény szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségében ugyanannyi kormánypárti és ellenzéki tagnak kell lennie, az SZDSZ kormányból való kilépése megbontotta ezt az arányt, ezért kezdeményezte az MSZP új tagok megválasztását.

Szabó László szerint ugyanakkor a kuratóriumban továbbra is működik a szocialista-szabad demokrata koalíció, így a testület kiegészítése után a két párt kurátorai többségbe kerülnek.

Az általuk támogatott elnökjelölt - Havasi János - nevének nyilvánosságra hozataláról a kurátor azt mondta: a Magyar Televízió Zrt. és a Közalapítvány működésében eddig is a maximális nyilvánosság hívei voltak, szerinte az elnökválasztás esetében sem kell ettől eltérniük.

A törvény szava

Az InfoRádiónak nyilatkozva a kuratórium MSZP által jelölt elnöke megismételte, hogy azért nem vettek részt a voksoláson, mert a négy Fidesz-, illetve KDNP-delegált az elnökjelölés titkossága ellenére előzetesen nyilvánosságra hozta, hogy Havasi Jánost támogatják a voksoláson.

Szabó László állításáról Czeglédi László azt mondta: a testület kiegészítése nem hatalmi játék, hanem a törvények betartása, és ezután sem lesznek többségben a kormánypárti jelölésű kurátorok.

Tavaly ősszel a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége nem támogatta, hogy pályázat nélkül legyen ismét a Magyar Televízió elnöke Rudi Zoltán. A tisztségre a testület február közepén sem tudott jelöltet állítani. Korábbi hírügynökségi értesülés szerint a Magyar Televízió elnöki posztjára hatan pályáztak.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×