Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Milliárdos nagyságrendben "ragadhatnak bent" az uniós források

Több mint ezer pályázó mulasztása miatt nem kizárt, hogy 20 milliárd forint feletti összeget kell majd visszafizetni az uniós kasszába. Ugyanis ennyien nem nyújtották be március végéig a 2004. és 2006. között megítélt uniós gazdaságfejlesztési támogatásokkal létrejövo beruházások beszámolóit vagy a költségeket igazoló számlákat. Több vállalkozást nem találnak az illetékesek.

A Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. vezérigazgatója az Eurokasszának elmondta: a kedvezményezetteknek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség július 31-ig lehetővé teszi, hogy elfogadható egyéni indoklás benyújtásával mégis hozzájuthassanak az elnyert pénzükhöz.

Ormosy Gábor az InfoRádióban elmondta: vannak olyan igénylők, akikhez semmilyen elérhetősége nincs az ügynökségnek, korábbi telephelyükről ugyanis elköltöztek, telefonszámuk megváltozott.

Az elszámolás határideje március 31-én lejárt, mostantól már csak különleges indokkal teszik lehetővá a hatóságok az elszámolást, július 31-e után azonban egyáltalán nincs mód a számlák befogadására - tette hozzá.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×