Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az SZDSZ április végén kilép a koalícióból

Az SZDSZ április 30-ával kilép a koalícióból - döntöttek a párt küldöttei a szabad demokraták rendkívüli küldöttgyűlésén Budaörsön. Korábban a párt elnöke a koalíció felmondásának támogatását kérte. Kóka János úgy fogalmazott: a kilépést nem elsősorban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztése indokolja, hanem az, hogy a koalíció már nem volt működőképes. Fodor Gábor ügyvivő ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a szabad demokraták a kilépéssel hozzájárulhatnak az előrehozott választásokhoz.

A kilépésre 434 küldött szavazott igennel, 53-an nemmel, míg 32-en tartózkodtak.

A pártelnök a szavazás előtt konstruktív ellenzékiséget ígért a kormánynak és hangsúlyozta: nem akarnak előrehozott választásokat. Kóka János szerint új liberális koalícióra van szükség, az SZDSZ-en belül össze kell fogniuk a politikusoknak. A pártelnök azt mondta, koalíciós együttműködést szeretne kötni Fodor Gáborral.

Kóka János úgy látja, a pártnak 3-4 egyenlő esélyű elnökjelöltje van, akik nyílt versenyben mérkőznek majd meg, ami nem pártszakadást jelent, hanem a demokrácia elveinek érvényesülését.

Az SZDSZ elnöke azt kérte a küldöttektől, hogy támogassák a koalíció felmondását. Úgy fogalmazott: a miniszterek, az ügyvivők, az államtitkárok átlépték saját korlátaikat, feladtak rangot, pozíciót, befolyást, mert büszkék akarnak lenni az SZDSZ-re és hisznek az új kezdetben. "Álljunk melléjük és csináljunk egy új SZDSZ-t!" - hangoztatta.

Kóka János pártját egy folyamatosan melegített lábosban lévő békához hasonlította, aki nem veszi észre, hogy megfő. Ha a miniszterelnök nem mondja ki, hogy a koalíciós szerződés nem szentírás, nincs egészségügyi reform és adócsökkentés, akkor nem veszik észre, hogy egyre életveszélyesebb a politikai környezet - mondta a pártelnök. Hozzátette: az utolsó pillanatban sikerült kiugraniuk a forró vízből, mert volt bátorságuk ezt megtenni.

"A kilépés nem gyógyír minden bajra"

Fodor Gábor azt kérte a rendkívüli küldöttgyűlésének résztvevőitől, hogy szavazzanak igennel a kilépésre, de csak akkor, ha eltökéltek abban, hogy az SZDSZ maga is változtat, és akkor, ha eltökéltek abban, hogy nemcsak a vasárnapi, hanem a következő küldöttgyűlés is a változásról szól majd; hangsúlyozta ugyanakkor, téved, aki szerint a kilépés gyógyír minden bajra - az országnak stabil, tevékeny kormányra van szüksége.

Az SZDSZ ügyvivője arról beszélt, hogy az országnak megvalósítható, a fejlődést szolgáló programra van szüksége, nem pedig fejetlenségre.

Az országnak stabil, tevékeny kormányra van szüksége - mondta -, nem pedig bizonytalan, "gúzsba kötött kisebbségi kormányzásra". Hangsúlyozta: plurális demokráciára, nem pedig a Fidesz kétharmados többségére van szükség. Ezt úgy összegezte, hogy az országnak eredményes koalíciós kormány kell.

Fodor Gábor szerint az SZDSZ előtt ma három lehetőség áll: a feladás, a kiugrás vagy a megújulás. A feladás, azaz, hogy a párt lemond a programjáról a hatalomért, cserébe azért, hogy a megbukott koalícióban maradjon, járhatatlan út - mondta a politikus. Második lehetőségként a kiugrást nevezte meg, amikor az SZDSZ a kilépésével hozzájárul az előrehozott választásokhoz.

Ezt életveszélyesnek tartja mind az országra, mind a pártra nézve, mert véleménye szerint bármely politikai erő kétharmados győzelme súlyos, visszavonhatatlan károkat okozna Magyarországnak.

Harmadik lehetőségnek a megújulást tartja. Azt mondta, hogy le kell zárni egy korszakot, a zsákutcás politika korszakát és új, tiszta lapot kell nyitni. Hozzátette: arra kéri a résztvevőket, hogy szavazzanak igennel a kilépésre, mert ez a bölcs döntés, de ugyanilyen bölcsességgel kell azon is dolgozni, hogy Magyarországnak újra stabil, tevékeny kormánytöbbsége legyen a jövőben. "Június után ezt kell elérnünk!".

Fodor Gábor szerint a koalíció mellett az SZDSZ is zsákutcába jutott. Évről-évre kevesebb választó tud azonosulni a politikájukkal, elveszítik vidéki pozícióikat, a pártot elhagyják alapítói, és egyre látványosabb és gyorsabb a hanyatlás. Fodor Gábor úgy gondolja, hogy fordulatra és világos stratégiára van szükség, azaz személyi és tartalmi megújulásra egyaránt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×