Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csökkent a népességfogyás üteme

Kis mértékben csökkent a népességfogyás üteme az év első két hónapjában az előző év hasonló időszakához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a népesség becsült lélekszáma februárban 10 millió 41 ezer ember volt. Tavaly ebben az időszakban 7.600, idén 6.500 emberrel csökkent a népesség száma.

A KSH adatai alapján a születések száma kismértékben emelkedett, az év első két hónapjában 16.237 gyermek született, ez 2,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Az elmúlt évhez viszonyítva házasságot is kevesebben kötöttek. Januárban és februárban 2.475-en fogadtak örök hűséget egymásnak, ez 5,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×