Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyurcsány lemondatná az MSZP elnökségét

Gyurcsány Ferenc szerint ebben a helyzetben az MSZP elnökségének az a dolga, hogy felajánlja lemondását a párt kongresszusának. A miniszterelnök a TV2-ben ezt azzal indokolta, hogy az MSZP legfőbb vezető testülete korábban a koalíciós kormányzásban való részvételre adott nekik felhatalmazást, és ha új szakasz jön, egypárti kormányzás, akkor meg kellene kérdezni a tagságtól, nem akarnak-e mást, másként.

A párt elnöke hozzátette: személye nem tabukérdés, ezért annak kell vezetnie a szocialista pártot, akiben a legtöbb esélyt látják, hogy ezt sikerrel csinálja.

A miniszterelnök-pártelnök hozzátette: akkor távozna, ha a pártja erre kéri vagy ha úgy érezné, a körülmények figyelembe vételével túl sok kompromisszumra kényszerülne.

Úgy fogalmazott, hogy erős a legitimációja, ezt nem kell kéthetente, havonta megerősíteni. Szerinte az elnökség ezt azért sem akarta, mert félt például attól a téves értelmezéstől, hogy "bizonytalankodásból" ajánlják fel a lemondásukat.

Bevett gyakorlat a kisebbségi kormányzás

Arra a felvetésre, hogy miért tudott most miniszterelnök maradni, úgy válaszolt: azt érzi, hogy minden gond, baj, erény, eredmény mellett azt gondolják, neki van a legtöbb esélye ezt a politikát sikerre vinni.

A miniszterelnök spekulációnak nevezte, hogy az MSZDP szakítani akarna az MSZP-vel. Elmondta: hétfőn egyeztetett a párt elnökével, Kapolyi Lászlóval, és megegyeztek abban: a két pártnak úgy kell támogatnia egymást, hogy az MSZDP ne az MSZP rovására erősödjön.

A miniszterelnök szerint bevett gyakorlat a világban a kisebbségi kormányzás. MSZP elnöke emlékeztetett: az SZDSZ azt mondta, minden fontos, reformértékű javaslatot támogat, az MDF pedig eddig is támogatott minden olyan előterjesztést, amivel egyetértett, így a kisebbségi irányítás reális lehetőség a következő választásokig.

Változna a felsőoktatás

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a Rektori Konferenciával egyeztet a felsőoktatási rendszer átalakításáról a kormány.

A miniszterelnök elmondta: a jelenlegi javaslat szerint az első évben minden jelentkező az államilag finanszírozott képzésre kerülne be az egyetemekre, de a tanulmányi eredmények alapján a második évtől csak 50-60 ezer diák maradhatna ebben a rendszerben, a többi diák pedig az önköltséges képzésbe kerülne át.

Hozzátette: a két rendszer között minden évben megmaradna az átjárhatóság.

Emelkedne a nyugdíjkorhatár

A kormányfő beszélt arról is: a kabinet elképzelései között szerepel az is, hogy a következő évtized végétől, tíz év alatt 62-rol 65 évre emelkedjen a nyugdíjkorhatár, míg a három évre járó anyasági ellátás összegét két év alatt kapják meg a jogosultak, ha ezt választják.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×