Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nézze meg, milyen lesz a budavári volt Honvéd Főparancsnokság

Átdolgozta a korábbi, nagy megütközést kiváltó terveit a budavári volt Honvéd Főparancsnokság újjáépítését tervező építész iroda. Fegyverneky Sándor országos főépítész az InfoRádiónak elmondta: az új tervek már jóval barátságosabbak, ezért azokat engedélyezésre javasolta a napokbana a központi építészeti tervtanács.

Elfogadta és építési engedélyezésre javasolta a központi építészeti tervtanács a budavári volt Honvéd Főparancsnokság átépítési terveit - mondta az InfoRádiónak az országos főépítész.

Fegyverneky Sándor hozzátette: a tervező átgondolta koncepcióját, és a korábbinál jóval barátságosabb, semmiképp sem kihívó vagy meghökkentő tervvel állt a tervtanács elé.

A támogatott koncepció mementóként meghagyja a romos épület egy részét, ám a lebombázott, elégett emeletek helyét egy oszlopsor foglalja majd el, amely egészen a Várszínház vonaláig egy új építményrészt is megkoronáz majd - magyarázta az országos főépítész.

Az oszlopok között a fény, a levegő átjut, közöttük átlátni a palota irányába; nem egy tömör épülettest épül tehát a romokon, hanem a hajdani Honvéd Főparancsnokság eredeti méretét szimbolizáló oszlopsor kerül oda - fűzte hozzá Fegyverneky Sándor, aki szerint az építkezés már az ősszel megindulhat.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×