eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Dávid Ibolya: 1848 tanulsága, hogy egy kis nemzet is lehet erős

Az MDF elnöke szerint a nemzet 1848-ban megvalósította a szabadság szintézisét, amikor testvériességen és társadalmi igazságosságon alapuló hazát akart. Dávid Ibolya az Isaszegen tartott ünnepi megemlékezésen hangsúlyozta: vekkercsörgetéssel, vagy a reform szó imamalomkénti ismételgetésével még soha senki nem ért el valódi eredményeket.

Az MDF elnöke szerint a 160 évvel ezelőtt kezdődő forradalmat az óriások teremtették. Dávid Ibolya az Isaszegen tartott ünnepi megemlékezésen hangsúlyozta: ma szinte minden nap kiáll elénk valaki, aki azt harsogja, hogy új reformkorban élünk. Felemlegeti a régi nagyokat, de szavai üresen csengenek, mert hiányzik belőle a valódi karakter, a történelemformáló alkat és a nemes politikai szándék.

1848 tanulsága az, hogy egy kis nemzet is lehet erős, ha tagjai összefognak, de az összefogás csak akkor ér el eredményt, ha az egész nemzetet szolgáló célja van - tette hozzá az ellenzéki párt elnöke.

Zászlólobogtatással, vekkercsörgetéssel vagy a reform szó imamalomkénti ismételgetésével még soha senki nem ért el valódi eredményeket - hangsúlyozta Dávid Ibolya, aki szerint mára feledésbe merült 1848 összefogásának valódi jelentése.

Ma sokan összefogáson azt értik, ha valaki szó nélkül saját véleményét, értékeit feladva masírozik be valamilyen zászló alá. 1848-49-ben nemzetünk nagyjai azért fogtak össze, mert felismerték a történelmi pillanatot, amely cselekvésre késztette őket - vélte az MDF elnöke.

"A jelenkor politikájának terméketlensége pont azon történelmi program kudarcát vetítik előre, amelyért 48 hősei oly sokat küzdöttek" - mutatott rá Dávid Ibolya, akinek ünnepi beszédét két-háromszáz ember hallgatta. A beszédet "hazaáruló, tolvaj banda" bekiabálás zavarta meg, de rendőri beavatkozásra nem volt szükség.

Címlapról ajánljuk
Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

Olyan betegséget terjesztenek már itthon is a szúnyogok, ami ellen nincs védőoltás

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt a nyugat-nílusi lázzal fertőzöttek száma Magyarországon, a 2018-as járvány adatait azonban még messze nem közelíti meg. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kimutatásai szerint itthon az idén eddig 99-en kapták el a vírust, a legtöbb eset Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar vármegyében volt.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×