eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Hárman meghaltak szavazás közben

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán, valamint a Győrhöz közeli Nyúlon is meghalt egy választópolgár a szavazóhelyiségben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyvarsányban egy szavazatszámláló veszítette életét.

Rosszul lett egy tornanádaskai lakos miután belépett a szavazóhelyiségbe, a kiérkezett orvos már nem tudta megmenteni az életét, a szavazást felfüggesztették.

Nagy István körjegyző elmondta: a 74 éves tornanádaskai férfi délelőtt háromnegyed 11-kor akarta leadni szavazatát, de a szavazóhelyiségben rosszul lett. Kihívták hozzá a mentőt, és mentőhelikopter is érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre, de az orvosnak már nem sikerült újraélesztenie a beteget.

A Győrhöz közeli Nyúl községben egy 72 éves asszony veszítette életét. Az idős nő már leadta voksát, amikor az általános iskolában kialakított szavazókörből kilépve rosszul lett és összeesett. A szavazatszámláló bizottság egyik orvos tagja mentőt hívott hozzá, és megpróbálták újraéleszteni, életét azonban már nem tudták megmenteni.

Nagyvarsányban a szavazatszámláló bizottság egyik tagja lett rosszul még az urnanyitás előtt. A 62 éves férfihoz azonnal mentőt hívtak, azonban a helyszínen életét vesztette.

Győrben egy asszony kifogással élt amiatt, hogy péntek este kórházba került férje elesik a népszavazástól - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda vezető-helyettese. Debreczeniné Pócza Márta elmondta: mozgóurnát írásban kérhetnek a szavazás napján azok a mozgásukban gátolt emberek, akik igazolással rendelkeznek arról, hogy másutt akarnak szavazni, nem a választási névjegyzékben számukra rögzített szavazókörben.

Igazolást pénteken 16 óráig lehetett kérni. Az érdekelt szavazópolgár kórházba kerülésének időpontja emiatt fontos az ügyben. A kifogásról a területi választási bizottság hoz majd döntést.

Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×