Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Éger: A kormánynak pótolnia kell a kieső bevételeket

A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséből adódó bevételkiesést a kormánynak pótolnia kell - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

"Gyurcsány Ferenc nagyon jól tudja, hogy e nélkül a bevétel nélkül, ami különösen az alapellátásban megjelent, az ágazat működésképtelenné válik" - fogalmazott.

A kamarai elnök "arcátlanságnak" nevezte, hogy a kormányfő úgy nyilatkozott: a kieső bevételeket a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak nincs szándékában visszapótolni.

A kormánynak a kieső bevételeket megbízható és törvény által garantált módon biztosítania kell az egészségügynek - tette hozzá.

"A veszteseknek nem erőből kellene politizálni, hanem tudomásul venni, hogy az ország nem arra akar menni, amerre ők kormányozni akarják" - mondta Éger István.

A kamara elnöke megjegyezte: a vasárnapi népszavazáson a magas részvételi arány előrevetíti, hogy az őszi, a több-biztosítós rendszerről tervezett népszavazás is eredményes lesz, mert az emberek úgy érzik, érdemes saját ügyükben megnyilatkozni.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×