eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Tarlós szerint az otthon maradók a kormányt támogatják

Aki nem megy el a népszavazásra, illetve nem igenekkel voksol, az igazolást ad a kormánynak, hogy folytassa eddigi politikáját - mondta a Fidesz népszavazási kampányának vezetője a párt kampányzáró nagygyűlésén a fővárosban, Csepelen.

Szerinte ha ez bekövetkezik, akkor valaminek megszakad a folyamatossága, amit sokkal több fáradságba, időbe kerül helyreállítani, és sokkal több feszültséggel jár, mint a gazdasági bajokat megoldani.

Hozzátette: ez a népszavazás igazi közvetett üzenete, vagyis hosszú időre lehet eldönteni fontos dolgokat.

Tarlós István arra kérte az embereket, ne sajnálják azt a fél órát, ami szükséges szavazatuk leadásához.

A miniszterelnökkel kapcsolatban a kampány irányítója úgy fogalmazott, hogy "érdekes ember", "mérhetetlenül műveletlen", "mérhetetlenül hiú" és "eléggé szavahihetetlen".

Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentésére utalva megjegyezte: nem ez-e a Júdás, aki hátat fordít a baloldaliságnak, aki "elnézte, hogy az SZDSZ a kampányban porig alázta a baloldali érzelmű embereket".

Kiemelte, hogy a liberális párt a szocializmus komplett megtagadására szólította fel az embereket, ezzel pedig elég kínos helyzetbe hozta a miniszterelnököt, "aki nem olyan nagyon régen szívére tett kézzel énekelte az Internacionálét az MSZP kongresszusán".

Tarlós István közölte: a "gy" betű kimondva egy hang, leírva kettős betű, "ha meg belegondolunk, jelenthet gyanúsat és gyatrát meg azt is, hogy gyorsan tűnj el a balfenéken".

Kóka János SZDSZ-elnökkel kapcsolatban Tarlós István azt emelte ki, hogy "az ország, a nemzet választ vár Kóka mestertől az elnökválasztás körüli botrányokra".

"A nemzet és az ország nem fogja tűrni, hogy egy 1 százalékos párt döntsön az ország és a nép akarata és feje felett olyan fontos kérdésekben, mint az egészségügy, az oktatás" - hangsúlyozta Tarlós István.

Címlapról ajánljuk
Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×