Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Összesen 400 millió forint kárt okozott a hétvégi vihar

A kormány megnyitotta a vis major alapot a hétvégi viharkárok enyhítésére - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon hozzátette: az érintett településeknek várhatóan már a héten megkezdi a kormány az előlegek kiutalását.

Összesen 400 millió forint kár keletkezett a köztulajdonban lévő épületekben a szombati viharban - közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Bajnai Gordon elmondta: a kormány megnyitotta a vis major alapot, amiből megtérítik a több mint 300, érintett önkormányzat kárát; az előleget még ezen a héten átutalják.

A miniszter közölte: 28 millió forint visszatérítendő támogatást kap az a két település - a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjános, illetve a Békés megyei Dévaványa - ahol a legnagyobb károk keletkeztek.

Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy soron kívüli és gyors ügyintézésre kérte a biztosítótársaságokat.

Korábban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a délelőtti adatok szerint még körülbelül 700, a szombati vihar okozta káresethez kell kivonulniuk a tűzoltóknak országszerte; a legtöbb munkát a fővárosban és környékén kell elvégezni.

Dobson Tibor közölte: a hívások jórésze háztetők és kémények megrongálódása, illetve fakidőlések miatt érkezett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×