Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem tárgyalnak a befuccsolt kormánynegyed területének sorsáról

Egy hónapja megrekedtek a tárgyalások a kormány és a főváros között a tervezett kormánynegyed területének hasznosításáról, holott a kormány képviselője kijelentette: együtt akarnak gondolkodni a telek sorsáról az önkormányzattal.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: januárban kereste meg a fővárost Görözdi György, a kormányzati negyed kormánymegbízottja, aki közölte, hogy a kabinet a VI. kerülettel és a fővárossal együtt kíván gondolkodni az állam kezében lévő ingatlanok további sorsáról; azóta viszont nem egyeztettek.

A politikus a fővárosi szabályozási-tervezési kérdésekről kifejtette: Budapest megadta az egyetértését a szabályozási tervhez, és tudomása szerint ezt megtette a kerületi önkormányzat is, így ez a munka befejeződött.

Ikvai-Szabó Imre hangsúlyozta: a szabályozási terv teljes egészében tartalmazza azokat a közberuházásokat, amelyek szükségesek egy kereskedelmi létesítmény megépítéséhez (a WestEnd II projektről van szó - a szerk.), az építési hatóság csak ezek figyelembe vételével adja ki a szükséges engedélyeket.

A Demján Sándor érdekeltségei közé tartozó, a WestEnd II. bevásárlóközpont-projekt megvalósítását tervező Pólus Holding Befektető Zrt. tavaly december 21-én jelentette be, hogy nem írja alá a kormányzati negyedhez tartozó városrendezési szerződést, mert a főváros az utolsó pillanatban a kialkudott 8 milliárd forintos közlekedésfejlesztési hozzájárulás mellett további 12 milliárd forintot követel.

A kabinet január 8-án közölte, hogy felfüggeszti a kormányzati negyed megvalósítását, és csak a tervezési munka folytatódik. Ettől függetlenül a negyed tervpályázatán nyertes tervezőcéget nem fizették ki.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×