eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Nincs több titok: Gyurcsány beszélni kezdett a cégekről

A miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópálya-kezelő benne lehet az új tulajdonosi programban. A miniszterelnök erről a TV2 reggeli műsorában beszélt.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a volán társaságoknál nem gondolkodik ebben a konstrukcióban.

A program részleteiről azt mondta: a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Mint mondta: jegyzéskor a teljes összeg 5 százakét, 40 ezer forintot kellene befizetni.

Gyurcsány Ferenc úgy látja: "ha jól csinálják", akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.

A műsorban a kormányfő a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a csütörtökön aláírni tervezett orosz-magyar megállapodással szemben csak a magyar ellenzéknek van kifogása, Washingtonnak és Brüsszelnek nincs.

A Déli Áramlat évente több tízmilliárd forintot hozhat Magyarországnak, de ennél is fontosabb szempont az gázellátás biztonsága - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy talán a magyar ellenzék is megérti: nagyobb biztonságot jelent, ha Magyarországra nem egy, hanem legalább két vezetéken érkezik a földgáz.

Úgy vélekedett: nem mond igazat az ellenzék, amikor azt állítja, hogy a kormány ezer forintra emeli a vizitdíjat.

"Nincs ilyen terv, 2010-ig nem fogjuk emelni a vizitdíjat" - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc a műsorban arról is beszélt, hogy a következő hónapokban nem tervez kormányátalakítást.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×