Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

MSZP: "Hazudik a Fidesz"

Az MSZP rágalomhadjárattal, eszeveszett hazudozással vádolja a Fideszt. Juhász Ferenc azt állította: az ellenzéki párt a vele szövetséges sajtóval együtt tudatos stratégiát használ a közvélemény megtévesztésére népszavazási kampányában.

A szocialista párt elnökhelyettese kijelentette: értelmes polémia helyett politikai ellenfeleik hazugságáradata ellen kell védekezniük. A politikai viták ezért nem arról szólnak, hogy mit lehet tenni az egészségügyben, vagy az oktatásban, hanem a rágalmakról.

Juhász Ferenc szerint, ennek egyik oka az, hogy a Fidesznek nincs érdemi mondanivalója a vizit-, és a napidíjról, valamint a tandíjról, mindeddig nem tudta cáfolni szükségességüket. Az MSZP elnökhelyettese a hazugságok között említette, hogy a vizit- és a napidíj egészségügyi adó lenne - hiszen, ha ez igaz lenne, nem lehetne róla népszavazást tartani.

Hazugságnak nevezte azt a vádat is, hogy a szocialista önkormányzatok manipulálni akarnák a választói névjegyzéket. Erre nincs mód, hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mindenki nézze meg, szerepel-e a névjegyzékben, és ha nem, vétesse fel magát.

A hazugságok, kreált ügyek állatorvosi lovának nevezte az ezer forintos vizitdíjat, amit ismételten cáfolt. Juhász Ferenc - elismerve, hogy a politikai eszköztárban olykor beletartozik, hogy valótlanságok hangzanak el - ezt már soknak tartja.

"Ha ez a rágalom, cselszövés, és sok minden más elér egy kritikus határt, akkor felelőtlen és gyáva az a politikus, aki nem áll ki, és nem mondja azt, hogy elég. A magyar politikában már néhányszor alkalmazott, de most hihetetlenül nagy töménységgel megjelenő hazugságáradattal állunk szemben, amely nyilvánvalóan politikai hatalmi szándékokat szolgál" - hangsúlyozta.

Juhász Ferenc azt állította: szoros kapcsolat van a Fidesz és a pártot támogató média között, amely manipulatív felvételeket is közétesz.

Korábban a fideszes Varga Mihály megismételte: ezer forintos vizitdíjra, 10 százalékos gázáremelésre és tandíjemelésre is készül a kabinet. Az InfoRádió erre vonatkozó kérdésére Juhász Ferenc így válaszolt: "Ha föláll valaki, és mond egy hamis információt, attól az még nem lesz igaz."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×