Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyurcsány minden eddiginél keményebb kirohanása Orbán ellen

A miniszterelnök szerint nem államférfiúi magatartás, ha valakinek a nemzetről alkotott víziója egy háromszáz forintos kérdésben ragadható meg. Gyurcsány Ferenc a kapcsolat.hu-nak adott videointerjújában úgy fogalmazott: el lehet dönteni, ki akar paprikajancsi lenni és ki államférfi.

A kormányfő szerint "szegény Széchenyi" - akiről komoly állami támogatással készítettek filmet - forog a sírjában, mert neki a nemzetről volt víziója.

"Az ellenzék vezetőjének háromszáz forintról, egy fél doboz cigaretta áráról van víziója. Az ember őszintén szólva sajnálkozik, hova süllyed valaki, aki korábban arról beszélt, hogy képes megváltani a nemzetet. Ez nem megváltás, hanem politikai középszerűség" - vélekedett Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök úgy látja, a Fidesz számára a népszavazás a legjobb esetben is csak egy vereséggel felérő győzelem tud lenni, hiszen az eredeti szándék, a kormány megbuktatása nem sikerülhet.

A baloldali polgárosodás programjával kapcsolatban hangsúlyozta: minden magyar emberhez el kell vinni ennek üzenetét, a benne rejlő ígéreteket, lehetőségeket.

"Ehhez apostolok, és követek kellenek. Ha az MSZP ezt képes megcsinálni és ki tud törni a meglehetősen olcsó háromszáz forintos politikából, akkor képes lesz ezt az országot jobbá, erősebbé tenni" - hangoztatta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc a videointerjúban beszélt arról is, hogy határozottabb fellépést vár az új igazságügyi minisztertől, a rendőrségtől és az igazságszolgáltatástól a radikalizmus visszaszorítása érdekében.

Az államnak nemcsak lehetősége, de kötelessége is védeni az állampolgárait, a többséget, de ebben nem elég következetes: mintha valakik nem tennék rendesen a dolgukat - fogalmazott a miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×