eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Hamis szakértői véleménynek köszönhető az orvosok felmentése?

Hamis szakértői véleményadás miatt nyomozást rendelt el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az egyik legismertebb magyarországi igazságügyi orvos szakértő ellen - tudta meg az InfoRádió A Szegeden élő V. Tibor véleménye alapján mentették fel azokat az orvosokat, akik nem ismerték fel egy asszony agydaganatát. A nő az orvoshoz fordulástól számított tizenhét napon belül meghalt.

Az eset 2000-re nyúlik vissza, ekkor kereste fel a 44 éves asszony a kazincbarcikai kórházat. Férjének ügyvédje az InfoRádióban elmondta: ügyfelének az lett gyanús, hogy a boncolást végző orvos az összes orvosi dokumentációt elkérte, de később nem adta vissza mindet, a visszaadott iratok között pedig voltak olyanok, amelyeket megváltoztattak.

A férj ezek után megpróbálta ismét begyűjteni a dokumentációt, ekkor újabb furcsasággal találkozott: volt olyan kezelési nap, amelyről három különböző ambuláns lapot is beszerzett.

Győrffy István ügyfele ezután betegjogi képviselőhöz fordult, aki további ellentmondásokat fedezett fel, például az ÁNTSZ olyan orvosi állásfoglalást bocsátott a rendelkezésére, amelyen ki voltak takarva a dátumok, és egymásnak ellentmondó megállapítások szerepeltek rajta.

A férj ekkor tett feljelentést a rendőrségen, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetés gyanúja miatt. A feljelentését másfél év után elutasították, egy szakértői vélemény alapján.

Az orvosokat másodfokon is felmentették

Itt jött a képbe a szegedi V. Tibor, az egyik legismertebb igazságügyi orvos szakértő. Õ azt állapította meg, hogy az agydaganat, annak gyors lefolyása miatt nem volt felismerhető. Az csak később derült ki, hogy például fizikoterápiás kezelést - amelyet előírtak az asszonynak - tilos olyanoknál alkalmazni, akinek agydaganata van, mert felgyorsíthatja a betegség lefolyását.

A férj később egy független szakértő véleményére hivatkozva, amely megállapította az orvosok felelősségét, pótmagánvádat adott be, amelyet a Miskolci Városi Bíróság befogadott. Az eljárás lezajlott, az orvosokat végül másodfokon is felmentették.

Győrffy István - a férj nevében - most hamis szakértői vélemény adásának gyanúja miatt tett feljelentést a Miskolci Nyomozó Ügyészségen V. Tibor ellen, az ügy jelenleg nyomozati szakaszban van.De nem ez az egyetlen műhibaper, amelyben V. Tibor érintett. 2005-ben bevérzései következtében elhunyt egy 25 éves nő, akinek a terhessége 23. hetében sem vették észre, hogy magzata a méhén kívül van.

Az előzetes orvos szakértői vizsgálatokkal ellentétben a Szegeden élő orvosprofesszor szerint nem mulasztottak az orvosok, akik nem vették észre az ultrahangvizsgálaton a hasüregi terhességet -

<

A siófoki lány (2008.02.22.) (képgaléria)

közölte Ábrahám László, az elhunyt nő édesapjának ügyvédje.

Az eset Siófokon történt, amely után a nő szülei feljelentést tettek a lányukat kezelő orvosok ellen, szintén foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. Az eljárást a Kaposvári Városi Ügyészség felügyelte, amely a Miskolci Igazságügyi Orvosszakértői Intézetet kérte fel véleményadásra.

A nőgyógyász szakértő megállapította, hogy a méhen kívüli terhességet fel kellett volna ismerni az ultrahangvizsgálat során. Mivel ez nem történt meg, megállapítható volt a foglalkozási szabályszegés, amely alapján lefolytatható az orvosokkal szemben a büntető eljárás.

Senki nem mert neki ellentmondani

Ennek során rendeltek meg egy vizsgálatot V. Tibortól, aki azonban a miskolci véleménnyel homlokegyenest ellentétes álláspontot fogalmazott meg. Szerinte ilyen eset százévente történik, amelyre az orvosok nem lehettek felkészülve. Véleménye alapján az eljárást meg is szüntették.

A szülők azonban a Legfőbb Ügyészségen panaszt tettek, ezt egy újabb szakértői vizsgálat követett. Ez alátámasztotta V. Tibor állásfoglalását, Ábrahám László szerint azért, mert az orvos szakértői szakma csúcsán álló ember véleményének senki sem mer ellent mondani. Õ úgy látja: nem volt helyes egy ilyen ügyben korábban az ország elsőszámú szaktekintélyének állásfoglalását kérni.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A megtermelt élelmiszerek több mint harminc százaléka a szemetesbe kerül, miközben napjainkban már a fejlett országok szegényebb polgárai is kénytelenek lejjebb adni fogyasztásuk mennyiségéből vagy minőségéből – mondta az InfoRádióban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. Dexler Dóra figyelmeztetett: nem jó az sem, ha csak a spórolásra gondolunk, mert a legolcsóbb élelmiszer nem feltétlenül a legjobb minőségű.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Magyarországot megállítja egy betonfal

Magyarországot megállítja egy betonfal

Az elmúlt évtizedben Magyarországon jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, azonban a demográfiai változások egyre nagyobb kihívásokat jelentenek a munkaerőpiac számára a jegybank friss elemzése szerint. A népességcsökkenés és a társadalom idősödése miatt a munkaerő-tartalékok szűkülnek, ami a foglalkoztatási növekedés korlátait jelzi. A következő években már nagyon nehéz lesz növelni a foglalkoztatást, miután a népességfogyás meg fogja haladni az előző másfél évtized átlagát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×