Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csökken a népszavazáson várható igenek aránya

A Fidesz elnöke szerint az ország már nem ellenzéki pártnak, hanem a megoldás lehetőségének tartja pártját - írja a Népszabadság. A pártelnök ma Tatabányán megkezdi a népszavazási országjárást. 19 nap alatt 19 megyébe utazik. Az egyik legfrissebb közvélemény-kutatás szerint nagy, de csökkenő az igenek fölénye.

A Magyar Nemzet úgy tudja: elköltöztetné a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat a honvédelmi miniszter, és az így felszabaduló értékes budai székházépületeket értékesítenék. A Szekeres Imre vezette tárca még ebben az évben szeretne megállapodni a székházak kiürítéséről.

Ez sok nehézséget okozhat, hiszen az épületek titkos objektumait és eszköztárát nem lehet egyik napról a másikra átköltöztetni, és az sem mindegy, hol dolgozhatnak a későbbiekben a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal munkatársai.

A pénzintézetek kezdeményezésére a Magyar Bankszövetségen belül a közeljövőben megkezdődhet az a munka, amelynek révén a szakma igyekszik majd egységesíteni a hitelközvetítőkkel szembeni feltételeket - értesült a Napi Gazdaság. Az ügynöki tevékenységgel kapcsolatos kérdések tisztázására a pénzügyi felügyelet az idén több szektort érintő témavizsgálatot indít.

Visszaeső árbevétel és olvadó eredmények jellemzik a magyar tőzsdecégek elmúlt évét: az eddig publikált adatok alapján az összesített árbevétel közel 6, az üzemi eredmény több mint 10, az adózott profit pedig 21 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy esztendővel korábban.

Kellemetlen meglepetést ugyanakkor eddig nem okoztak a megjelent adatok a befektetőknek. Sőt, az Egis, a Rába és a Synergon a vártnál jobban teljesített - olvasható a Világgazdaságban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×